A Református Félóra november 2-i adásában elhangzott interjú írott szövegét közöljük itt. Az élöszóban rögzített beszélgetés eredeti változatában áll itt, csak az értelemzavaró félrehallásokat igazítottuk ki szögletes zárójelben.
TLK

Az argentínai magyar reformátusokat gondozó lelkész, Tóth Kristóf nemrég Magyarországon járt. Néhány fényképpel a kezében mesélt.
Tóth Kristóf: Ezek között vannak családi képek és a városról készült képek is. Ezek itt a kislányomat, Ágotát ábrázolják az óvodás csoportjával. Ez a templom. Egykor egy báró háza lehetett. A földszinten van most egy garázs és kiszolgáló helységek, mint konyha, mosdó. Az elsô emeleten található a templom, van bent szószék és természetesen vannak padok is.
Fekete Ágnes: Hogy kapta meg a gyülekezet az épületet?
Tóth Kristóf: 1934-tôl volt ott református ill. protestáns közösség. 1957. májusában jött létre a gyülekezet hivatalosan. Észak-amerikai reformátusok tartottak egy gyűjtést, a befolyt összegbôl kapott a gyülekezet 30 000 dollárt, amibôl ezt az épületet vásárolták meg. Egy idôben itt működött a Zrínyi Ifjúsági Kör és a cserkészet is, késôbb azonban kiköltöztek a város egy másik negyedébe. A templom jó környéken helyezkedik el, kertvárosi jellegű. Leginkább az Andrássy út külsô részének mellékutcáihoz hasonlítanám. A magyarság szempontjából nincs jó helyen, mert a legtöbb magyar máshol él, ahonnan meglehetôsen távol van a templom. Oligoszon [természetesen Olivoson] tartunk református istentiszteletet egy hónapban egyszer, egy másik helyen pedig most zajlik ennek megszervezése. Egyébként Argentína lakosságának 99 százaléka bevándorló; lehet, hogy 200 éve vándoroltak be, de európai eredetűek. Azt mondják, hogy ez egy nagyon régóta lakott terület, majd kiderül, hogy 150-200 éve lakják. Ez a kép nem sokkal karácsony elôtt készült, december 15-e körül van vége az iskolának, ekkor kezdôdik a nyári szünet. Január-február a mi viszonyaink közötti júniusnak, júliusnak felel meg, azaz a legforróbb idôszak. A Karácsony megünneplése egyáltalán nem családias vagy bensôséges, sokkal harsányabb. Karácsony este, 24-rôl 25-re virradó éjszaka hatalmas tűzijátékkal, petárdázással ünnepelnek az emberek. Amikor kimentünk Argentínába, akkor avatták a Magyarország teret Buenos Airesben egy székely kapuval, illetve akkor avatták fel ezt a betontuskót, amire most, szeptember 3-án egy Szent István szobor is felkerült. Ez a kislány magyar népviseletben [a lányom, mellette] a díszôrség egyik tagja. Ez a kép a júliusi téli szünetben készült a cserkészek ôrsvezetô-képzô táborában.
Fekete Ágnes: Ez egy magyar cserkészcsapat?
Tóth Kristóf: Nem is csak magyar [helyesen: argentin], mert a dél-amerikai magyar cserkészek képzése Argentínában folyik, illetve akad a braziloknál, Paraguayban, Chilében magyar cserkésztiszt, akik Argentínába jönnek képzésre. Ettôl északabbra élôk, tehát Kolumbiában, Peruban, Venezuelában, pedig Észak-Amerikába mennek. Nagyon komoly munka zajlik a cserkészcsapatban.
Fekete Ágnes: Ilyen sok magyar van? Tehát, hogy csak maga a cserkészet is ilyen népes és erôs?
Tóth Kristóf: Sok magyar nincs. Egy kis különbséggel nagyon sokszor ugyanazok az emberek vesznek részt a Zrínyi Körben, a Református Egyházban, a cserkészetben, a nagyobb megmozdulásokban. Sokan vannak olyanok, akik 3-4 féle feladatot látnak el.
Fekete Ágnes: Tehát aki magyar, az aztán igazán.
Tóth Kristóf: Igen. Aktívak a magyarok.
Fekete Ágnes: Hogy kerültek oda?
Tóth Kristóf: Volt egy hirdetés, a bogarat egy barátom ültette el a fülemben, hogy nem biztos, hogy a határon belül kellene mindig gondolkodni. Imádkoztunk a feleségemmel. Megéreztük azt, hogy nem mindig az a kérdés, hogy megnyerjük-e a pályázatot, hanem hogy lesz-e bátorságunk beadni. Mert azért 14000 km-re Magyarországtól eléggé rázósnak tűnt. Aztán beadtuk a pályázatot, és megnyertük.
Fekete Ágnes: Gondolom, az elején nem volt könnyű.
Tóth Kristóf: Gyakorlatilag nyelvtudás nélkül mentünk ki. A pályázat egyik feltétele volt, hogy tanúsítsunk hajlandóságot a spanyol nyelv elsajátítására. Mostanra kommunikáció- képesek vagyunk. Nem mondhatom, hogy tökéletesen és minden gond nélkül beszélünk, de eladni már nem lehetne minket. A gyülekezetben a szolgálatok magyar nyelven zajlanak, de szükség van a spanyol nyelv ismeretére, mert egyre gyakrabban szükséges olyan megjelenés, amikor elkerülhetetlen, hogy spanyolul szólaljunk meg.
Fekete Ágnes: Hogyan került ilyen sok magyar Argentínába?
Tóth Kristóf: Argentína mindig befogadó ország volt, nagyon sok az emigráns. Azt mondják, hogy Buenos Aires a legeurópaibb dél-amerikai város. Nagy különbséget tényleg nem nagyon lehet észrevenni.
Fekete Ágnes: A gyülekezet többsége \'56-os magyar?
Tóth Kristóf: A legtöbben \'45-ben érkeztek, illetve az ô leszármazottaik, harmadik-negyedik generációs magyarokat is találhatunk. Természetesen azokban a családokban, ahol mind a két szülô magyar, ott könnyebb a helyzet, de sok olyan cserkész van, aki vegyes házasságból származik. A brazil csapatban volt olyan, akinek az egyik szülôje magyar, a másik japán, ô Brazíliában született és portugál az anyanyelve. Ennek ellenére vagy ezzel együtt él a magyar nyelv és a magyar kultúra. Az egyik ôrnek [valójában a Zrínyi Körnek] van egy szombati iskolája, ahol arról szól a munka, hogy magyarul tanítsák a gyerekeket, Magyarország földrajzát, történelmét ismertetik meg velük.
Fekete Ágnes: Egészen más úgy lelkésznek lenni, hogy egy kisebbségi kultúrát felvállal az ember és ennek fényében más a feladat és más a küldetés is.
Tóth Kristóf: Buenos Airesben az összes felekezet, a katolikusok és az evangélikusok is, úgy állnak, hogy ha sikerül egy lelkészt elcsípniük, aki éppen arra jár, pl. a katolikusoknál jön egy plébános, szerzetes, akkor meghívják magukhoz. Van egy magyarok által alapított öregotthon, melynek fele ért magyarul lakóinak. 6 protestáns van, de az istentiszteleten ennél többen vannak, akár 15-20-an is. Argentína nagyon vallásos ország, ezt nem feltétlenül jó értelemben kell értenünk. A \'70-\'80-as években volt egy ébredés, aminek következtében tele van a város olyan átalakított mozihelyiségekkel, ahol valamilyen újprotestáns, karizmatikus vagy pünkösdi jellegű gyülekezet működik, és nagyon sokan vannak.
Fekete Ágnes: Hogy néz ki a gyülekezet élete?
Tóth Kristóf: Vasárnap istentiszteletet tartunk, egy hónapban egyszer spanyol nyelven.
Kéthavonta tartunk családi istentiszteletet, ahol spanyol igehirdetés hangzik el, azért, hogy azok is el tudjanak jönni, ahol vegyes a házasság. Ilyenkor az alagsorban tartok alkalmat a fiataloknak, a feleségem fönt vezeti a liturgiát, és argentin lelkész tartja az igehirdetést.
Fekete Ágnes: Van Argentin Református Egyház?
Tóth Kristóf: Igen. La Platan van egy Argentin Református Egyház, mely kálvini alapelvek szerint szervezôdik, és a tanácskozó zsinatnál kérte, hogy ô is ahhoz kapcsolódhasson.
Fekete Ágnes: Nem magyar és mégis?
Tóth Kristóf: Igen, mert nincs ilyen, hogy argentin református egyház. Valamilyen formában akartak kapcsolódni az egyetemes reformátussághoz, és ezt az utat találták meg. Amíg nem volt lelkész, addig Gabriel Mirez járt át egy hónapban kétszer. Spanyol nyelvű igehirdetést tartott. Zenés áhítatokat is szoktunk tartani. Van a gyülekezetnek egy presbitere, aki hegedül, egy barátja pedig zongorázik. Tartunk bibliaórát egy hónapban egyszer, fôleg a nagy távolságok miatt. A Magyar Klubban tartunk egy hónapban egyszer istentiszteletet, illetve a cserkészek között.
Fekete Ágnes: Milyenek ott a magyarok?
Tóth Kristóf: Kicsit magyarok és kicsit argentinok. A latin vérmérséklet rájuk is hat. Pl. ha valami tízkor kezdôdne, akkor inkább negyed 11-kor kezdôdik el. Ha nem egyházi rendezvényrôl van szó, akkor inkább másfél órával késôbb. Nagyon barátságosak, nem kerülnek könnyen konfliktusba egymással. Az argentinok lazák, nincs abból probléma, ha az ember egy cipôboltban felpróbál tíz cipôt, aztán mégsem vesz egyet sem. Másik oldalon azonban magyarok.
Fekete Ágnes: Csak sikerül akkor, ha két-három magyar összejön, négy pártot kialakítaniuk...
Tóth Kristóf: Igen. A bizalmatlanság, a széthúzás ott is elôfordul. Elég pólusosak: létezik a szegény réteg és a viszonylag gazdag is. Ez Argentínában egy kicsit más, mint Magyarországon, mert nagyobbak a különbségek. Vannak nyomortelepek, olyan emberek, akik minimális összegbôl tengôdnek, segélyekbôl vagy kartonpapírgyűjtésbôl.
Fekete Ágnes: Közöttük is van magyar?
Tóth Kristóf: Tudomásom szerint nincs, de vannak olyanok, akik komolyan rászorulnak egy ingyen ebédre, vagy a gyülekezeti alkalmon egy kis támogatást nyújtunk, hogy tudjanak egyáltalán a templomba eljönni. A másik póluson találkoztam egy olyan emberrel, aki egy toronyház egy egész emeletét lakta be. Mint gyárigazgató, ez nem meglepô.
Fekete Ágnes: Mi volt ebben a 11 hónapban a legjobb?
Tóth Kristóf: Amikor sikerült kibékíteni két hozzám közel álló embert. Ôk haragban voltak egymással, én pedig imádkoztam, mert nem tudtam, hogy ezenkívül mit tehetnék. Arra gondoltam, hogy azonkívül, hogy nem beszélnek egymással, még durvább dolgok is történhetnek. Az Úr valahogy úgy intézte a dolgokat, hogy tudtam olyat mondani mindkettejüknek külön-külön, amitôl elgondolkodtak, és bocsánatot tudtak kérni egymástól.
Fekete Ágnes: Ez nagy dolog.
Tóth Kristóf: A másik egy cserkészekkel kapcsolatos dolog: nyáron volt a nyári táboruk Kordobában, 850 km-re Buenos Airestôl, és a gyülekezet gondnoka kedvesen ösztönözni próbálta a fiúkat, hogy hívjanak meg engem is, hogy tarthassak egy istentisztelet-félét is. A cserkészek meghívtak, én pedig igyekeztem belehelyezkedni a tábor programjába, segítettem, amiben tudtam: sátorverésben, fôzôcskézésben, velük együtt is jöttem vissza a táborból. A végén azt mondta a tábor vezetôje: "Kristóf, amikor meghallottuk, hogy jössz, akkor azt kérdeztük magunkban, hogy mi lesz itt: jön egy pap, nekünk pedig nem hiányzik, hogy most valaki itt legyen a nyakunkon." De a végére, a négy nap után azt mondta a cserkészvezetô, hogy menjek el máskor is.