Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ötven éves a Gyülekezet

Ez a cím egy kicsit olyan, mint az okos lány Mátyás király udvarában. Jött is, meg nem is, köszönt is meg nem is, hozott is ajándékot, meg nem is. A Gyülekezet 50 éves is, meg nem is. Ötven éve, 1957. július 15-én mondta ki az argentin állam egyházakkal foglalkozó hivatala, hogy a közösség működhet, ráadásul "bien publico-, azaz, mint kiemelten közhasznú szervezet. Tehát bár magyar református gyülekezet, Istentisztelet volt már korábban is, mai gyülekezetünk hivatalosan épp fél évszázaddal ezelőtt jött létre.

De hogy is indult a magyar protestantizmus Argentínában? Tekintsük át röviden Dr. Miklós Elemér és Vér Andor: Magyarok Dél-Amerikában, és Dr. Bütösi János: Hatvankét nap a föld körül című könyvei idevonatkozó részleteinek segítségével.

A protestáns egyházi élet kezdetei Tomonkó László nevéhez, és az 1929-es évhez kapcsolódnak. Tomonkó - aki prédikátor volt, és csak 1936-ban lett felszentelt evangélikus lelkész - 1931-ben, egy Boca városrészbeli templomban tartotta az első magyar nyelvű protestáns Istentiszteletet. Az ő kezdeményezésére alakult meg 1934-ben a Magyar Keresztyén Egyház, melyben a reformátusok és az evangélikusok közösen működtek. 1938-ban Tomonkó közbenjárására megérkezett Háry Dániel református missziós lelkész. Ekkor a két gyülekezet útjai elváltak. A református gyülekezet akkori címe Nicasio Oroño 1571 volt, ez a főváros Villa G. Mitre negyedében található.

A második világháború után Demes Péter evangélikus lelkész-vallástanár szervezte újjá a protestáns gyülekezetet Magyar Református Evangélikus Egyház néven, lelkipásztorrá Nagy Balázs Dezső református vallástanárt javasolta. Ő 1953. július 12-én érkezett meg Buenos Airesbe. Mindeközben Argentínába érkezett Leskó Béla evangélikus lelkész is, és az ő vezetésével 1954-ben külön Magyar Evangélikus Gyülekezet jött létre. Ugyanezen év április 18-án megalakult az Argentínai Magyar Evangéliumi Református Keresztyén Egyház, mely észak-amerikai segítséggel megvásárolta a ma is használt ingatlant, melynek felavatására 1958-ban került sor. Időközben, 1957. július 15-én, éppen ötven éve, sor került az egyházközség jogi elismertetésére.

Nagy Balázs Dezső tízévi szolgálat után az USA-ba költözött, utódja Szabó Imre lett, aki 1964-től 1987-ig vezette a gyülekezetet. Őutána 1987 és 1993 között Kotsis István volt a lelkész, majd 1993-tól 2003-ban bekövetkezett haláláig Sütő Gyula. Az ötödik lelkipásztor a 2004. október 31. óta szolgálatot teljesítő Tóth L. Kristóf, aki lelkész feleségével, Tóthné Bede Krisztinával közösen látja el a szolgálatokat.

Hetvennyolc, hetvenöt, ötvenkilenc, ötven év - akárhonnan számoljuk, szép kor egy emigráns gyülekezet tekintetében. Mindegyik évért hálásak lehetünk Istennek, és meg is kell becsülnünk őket, és kérnünk Istent, hogy tartson meg bennünket még jó pár évig nyelvünkben és evangéliumi hitünkben.

A régi pecsét körirata:

Felül: ASOCIACIÓN IGLESIA CRISTIANA EVANGELICA
Alul: REFORMADA HÚNGARA (sérülés) ARGENTINA
A sérülés helyén nyilván az EN LA szavak álltak.
A pecsét belsejében a következő szöveg olvasható:
BUENOS AIRES
15 DE JULIO 1957
DECRETO N◦. 7837



















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...