Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Bajánsenyei Református Egyházközség az Őrségi Református Egyházmegye történetében 1941-ig SENYEHÁZA néven szerepel. Ebben az évben egyesítik Őrbajánházát, Dávidházát, Kotormányt Senyeházával. A négy falu új neve Bajánsenye lett. A Bajánsenye néven egyesült községek honfoglaláskori települések, és az Őrség 18 faluja közé számláltatnak. A Bajánsenyei Református Egyházközséghez tartozik az 50 fő református számláló Kerkáskápolna.
A Bajánsenyéhez tartozó négy település (Őrbajánháza,Senyeháza, Dávidháza és Kotormány) honfoglaláskori település. Az itt élő családok 1286-ban kaptak kiváltságot, a többi őrségi településsel együtt. A reformáció tanítását a XVI. században tették magukévá. A senyeháziak 1803-ig, a dávbidháziak 1805-ig az őriszentpéteri anyaegyházközséghez, a bajánháziak 1805-ig a kercai anyaegyházhoz, a kotormányiak 1805 a hodosi anyaegyházhoz tartoztak. A gyülekezet 1817-ben nagy lépésre szánta el magát. Elhatározták, hogy a zsupfedős oratórium helyébe új templomot építenek, melynek a felszentelésére 1921 október 28-án került sor. A lelkészlakást 1844-ben építik, az egyházi iskolát 1855-58 között. 1893-ban orgonát és toronyórát készíttettek.
A lélekszám az evék során fokozatosan csökkent. 1941-ben 997 fő volt a gyülekezet tagja, míg 1987-ben 400 fő, 2015-ben mindössze 239 fő.

2021. szeptember 1-től a helyi négy osztályos Általános Iskola református fenntartásba került. Fenntartója a Halásztelki Református Egyházközség.

Az iskola a fenntartóváltás óta gyermeklétszámban gyarapodott, és felmenő rendszerben visszaállításra kerül a korábbi nyolc osztály.

Hisszük, hogy az iskola református fenntartásba kerülése Istentől kapott lehetőség gyülekezetünk számára. Hiszen a helyi lelkész tartja ott a hittanórákat, valamint azóta rendszeresek a gyülekezetben a szép számmal látogatott, és sokak által kedvelt családi istentiszteletek, és egyéb, a gyüleklezet épülését szolgáló alkalmak.

Reménység szerint a magvetés eme újabb lehetősége által Isten igéje jobban eljut a településen élő szülőkhöz, gyerekekhez.

Reméljük, hogy a magvetés sokakban termést is hoz, és ezáltal épül majd az egyes ember lelke, valamint gyülekezetünk is.

reformatus templom

Gyülekezetünk elérhetősége: Bajánsenye, Rákóczi u. 4.

Tel: 0630-352-30-56

Amennyiben támogatni szeretné gyülekezetünket, az alábbi számlaszámon tudja megtenni:

Bajánsenyei Református Egyházközség, 11747020-21076138 (OTP)

Adományát köszönjük!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 4, összesen: 46623

  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában