Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KÖZÖSSÉG

Az új életben járásnak nélkülözhetetlen kegyelmi eszközéül adja Isten –több más mellett– a Jézus Krisztusban élő testvéri közösséget. Tapasztalatok sokasága erősít meg bennünket abban, hogy keresztyén testvéri közösség nélkül a bűn álmából felébredt ember hamar visszaesik megszokott régi bűneibe, melyekből egyszer már kiszabadult, és olyan marad, mint sok esetben az egyke-gyerek: magának élő, önző, örömtelen.
A közösség a hívő keresztyén ember igazi családja. A család puha fészek a gyerekek számára, ahol szabadon, a szeretet légkörében fejlődhetnek. Gyermekként születünk újjá, és szükségünk van a családi légkörre, ahol a "családfő", maga Jézus Krisztus gondoskodik mindarról, ami fejlődésünkhöz szükséges. A családban bizony vannak félreértések, néha feszültségek, bántások, melyekről ellenségünk –régi természetünket felhasználva– "gondoskodik". Ezekből is számunkra jót hozhat ki Atyánk, mert ezek által csiszoltatunk, ellenállóvá, erősebbekké válunk. Tehát a közösség család, de az Isten formáló műhelye is.
Ezenkívül a közösség igen alkalmas arra, hogy megismerjük Isten országának dolgait, titkait, tehát jó iskola is, ahol az íge saját, Szentlélek által ihletett gondolatinkon és a Lélek vezetése alatt álló testvéreken keresztül szól hozzánk. Ilymódon magától Urunktól, nagy Tanítómesterünktől tanulhatunk. Itt vehetjük át Urunk megbízását, felhatalmazását a konkrét szolgálatokra.
Szövetségünk megalakulásától kezdve arra törekedett, hogy a felébredtek mindenütt igazi keresztyén közösségre találjanak. Nagy fontosságot tulajdonítunk ma is a megtértek folyamatos gondozásának, Megváltónk megismerésében való növekedésének.


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...