BGA 2021-es támogatások révén /is/ megvalósult alkamak és eszközfejlesztés

BGA-s támogatások, fejlesztések

BGA - Csicsói Református Egyházközség
...a 2021-es év újabb sikeres pályázatai...

Örömmel számolunk be az újonnan elnyert pályázati támogatásoknak köszönhetően is megvalósult rendezvényeinkről, valamint gyülekezetünk eszköztárának további gyarapodásáról, mely a Bethlen Gábor Alap 2021-es támogatásaiból valósult meg a közelmúltban.
A pályázati támogatásokból megvásárolt eszközök /gyermekjátszó, valamint a gyermekfoglalkozásokra vásárolt ping-pong asztal/ reménység szerint gyülekezetünk különböző alkalmain nagy mértékben hozzájárul majd azok minőségi lebonyolításához és kivitelezéséhez. A kiadott publikáció, hisszük, segít a gyülekezetek mind jobbani megismertetésében, a terasz átalakításával összefüggésben lévő eszközvásárlások és a munkálatok segíthetik a terasz átmeneti, színpadként való használatát is. Az idei évben, a pandémi aellenére  megvalósult programjaink is nagy örömünkre voltak, hiszen valamit visszahoztak a közösségi élet élményéből is.
Jó reménységgel vagyunk afelől, hogy istentiszteleteink, vasárnapi iskoláink, nyári gyermektáboraink, konferenciáink, Biblia-óráink, gyülekezeti-családi napunk, fiatalabbakkal és idősebbekkel való közösségi alkalmaink mihamarabb a régi, megszokott keretek között folytatódhatnak, korlátozásoktól és megszorításoktól mentesen,  s ezeken hasznunkra vának majd a támogatásokból megvásárolt eszközök is.
Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség!

Ez a galériai azon képeket tartalmazza, melyek az elmúlt év /2021-es/ pályázati /leginkább BGA-s/ támogatásainak köszönhetően, mint eszköz-fejlesztések valósultak meg.

248342341_4524881050891939_2830422392838736325_n.jpg 249190624_1185005498676722_6945714729760885925_n.jpg 20211023_180425.jpg
20211022_180742.jpg 20211021_192242.jpg 20211023_194518.jpg
20211023_181502.jpg 20211022_184622.jpg 20211021_192221.jpg
20211021_181819.jpg IMG_20220210_153601.jpg IMG_20220210_153553.jpg
20210821_152325.jpg 20210820_090702.jpg 20220122_122243.jpg
20220119_144453.jpg 20211229_195518.jpg 20211229_170451.jpg
20211229_170620.jpg megvalosult_magyarorszag_korm_tamogatasaval_2021.jpg megvalosult_a_magyar_kormany_tamogatasaval_bga_alap.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 43669

  • 2025. október 03., péntek

    Legyen világosság! Egyházkerületünk vezérigéjével várta az intézményeiben tanuló középiskolásokat immár negyedszer a budapesti Ráday Házban, hogy kapc...
  • 2025. október 03., péntek

    Csaknem 150 résztvevő érkezett az idei Ráday-napokat megnyitó csütörtöki Tanulmányi napra, ahol áhítat, plenáris előadás, műhelymunka és kerekasztal-b...
  • 2025. október 02., csütörtök

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. október 01., szerda

    Mindenkinek meg kell tudnia birkóznia azzal a kérdéssel: miért hiszek?
  • 2025. október 01., szerda

    Immár 15. alkalommal készült egy rendkívül sokoldalú segédanyag a teremtés hete megünnepléséhez.
  • 2025. szeptember 30., kedd

    Fontosabb-e az állat, mint az embertárs? Teremtés heti gondolatok.
  • 2025. szeptember 29., hétfő

    A Hercegszőlősi Zsinat 450 éves jubileumának nyitánya alkalmából rendezett közös szabadtéri istentiszteletet a három pécsi református gyülekezet.
  • 2025. szeptember 28., vasárnap

    Megmaradni és kiteljesedni címmel jelent meg az első átfogó reziliencia-szakirodalom lelkészek számára. A szakmai lektorral, Mikola Borbálával, a Gyök...
  • 2025. szeptember 26., péntek

    A Bibliamúzeum korábbi munkatársa örökségéről volt kollégái írtak.
  • 2025. szeptember 25., csütörtök

    A műhelyben, ahol az Isten az embert formálja, nem az agyag dönt a végeredményről. A korongon, amelyen Martineczné Kiss Márta az edényeket formálja, b...