Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A templom története

Gyülekezetünk temploma a Ravasz László és Bajcsy Zsilinszky utca találkozásánál található. A templomot 1793-ban építtette copf stílusban Halász Imre, és - az 1791.október 28-i - nemesi felajánlásához csatlakozó közbirtokosok a Türelmi Rendelet jogi hátterét kihasználva.
1794. év első napján szentelték fel Zelizi János lelkészsége idején, aki 30 éven át volt a gyülekezet lelkésze (1793-1823-ig).
A templomot eredetileg zsindely fedte és tornya sem volt, épp csak elfértek benne a harangok.
Orgonát 1882-ben kapott, amely Kerékgyártó István orgonaépítő mester alkotása, 1915-ben és 2006-ban lett szakszerűen javíttatva.
1883-ban a templom falába - a nők padjai felett levő ablak alá - bevágatott szekrénybe helyezték el azt a porcelán koszorút, melyet Kossuth Lajos Turinból küldött atyja síremlékére. Ez a koszorú a világ első és egyetlen olyan Kossuth-koszorúja, melyet Kossuth Lajos készíttetett el, és dabasi rózsák ihlették.
A templom tornyát 1888-ban emelték, ekkor Kontra Sándor volt a lelkész.
1915-ben a négy harang közül hármat hadászati célra ajánlott fel a gyülekezet.
1944. november 2-áról 3-ára virradóra bevonultak az oroszok Alsódabasra. A gyülekezetet sok veszteség érte: ellopták klenodiumai egy részét, de a templom, és az időközben újra öntetett három harang is ép maradt, ma is hívogat.

A templomtorony lemezcseréje 1998-ban volt. Ma a tetőszerkezet cserére vár.
2005-ben megtörtént a templom teljes belső felújítása, padok cseréje.
2007-ben ellopták a gyülekezet úrasztali edényeit, mellyek becsült értéke kb. 2.000.000 forint.

2008. április 8-án látogatást tett templomunkban Sólyom László köztársasági elnök.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 35, összesen: 232097

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével