Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezetünk története és a Kossuth-emlékek

Az 500 éves évfordulós ünnepi istentiszteleten készült felvétel ide kattintva tekinthető meg.

 

Czagányi László: A Dabasi Református Egyházközség története tulajdon iratai tükrében

Kiadja a templom építésének 200.évfordulóján a Dabasi Református Egyházközség. Dabas, 1993

A Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálható Gyülekezetünk egykori kiadványa:
Kossuth László síremlékének leleplezési ünnepélye
Tartatott Alsó-Dabason, 1880. junius 13-án


SZÁZ ÉVE TÖRTÉNT...

"A dabasi új harangok"

A nemzet és a harangok sorsa összefonódik. Békeidőben a harangszó magától értetődően része a mindennapjainknak. Háborúban a méltóság zenéje ágyúbömböléssé alakul át, majd a vészterhes idők végeztével az ércbikákból újból harangot öntenek. A harangavatás mindenkor felemelő, ünnepi pillanat, közösségformáló esemény volt és ma is az.
Száz évvel ezelőtt, 1908. március 24-én a felsődabasi katolikus közösség gyarapodott egy kivételes méretű, 11 mázsás haranggal.
Szucsánszky József földbirtokos adománya délelőtt 9 órakor érkezett meg az alsódabasi vasútállomásra. Innen lovaskocsival, zenekísérettel szállították át Felsődabasra, ahol már rengetegen várták.
Az adományozó mindenkit vendégül látott, az egész napos avató ünnepség Lokayesek Károly köszöntőjével kezdődött.
Az új harang fél egykor szólalt meg, hangja a legszebb volt az egész alsódabasi járásban.
A délutáni lakoma során Benyáts Lénárd sári esperes méltatta az esemény jelentőségét. Az ünnepségen gróf Vay Péter is részt vett egy bosnyák vendége kíséretében. Az adományozó érdemeit Dinnyés Dezsô és Gyóni Géza emelte ki. A harangavató éjszakába nyúlóan ért véget a "Dabas és Vidéke" hetilap tudósítása szerint.
Az alsódabasi reformátusok 1907-ben észlelték, hogy a templom három harangjából kettőt újra kell öntetni. Erre szintén 1908-ban került sor. A középső 145 kilós harang költségeit Dinnyés Zsigmondné vállalta magára, míg a kisebbik harang öntését 25 birtokos adományából fedezték. Ezt a harangot a legrégebbi dabasi harang adományozói, Halász Imre és Hermina nevére öntették Walter Ferenc öntőmester műhelyében. A sikeres gyűjtésbôl még az orgona felújítására és a temetőhöz vezetô út fásítására is futotta (Czagányi, 1993). A három dabasi harang története adta az ihletet Gyóni Géza "A dabasi új harangok" című verséhez, mely először a "Dabas és Vidéke" hetilap március 15-i számában jelent meg. A költő az 1848-as forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára több verset is írt, melyeket az alsódabasi és gyóni ünnepségeken nagy sikerrel szavalt el.
A rímekbe foglalt jóslat hamarosan valósággá vált: a 20. század két világégést is hozott. A poéta az első világháború áldozata lett és a dabasi harangokat is gyakran utolérte a harangsors. A mai nyolc torony városának közösségei azonban mindig fontosnak tartották, hogy a harang szóljon, amikor kell. Pótlásukra mindig megvolt az összefogás és az adományozás, mi több, még új templomok is épültek. A közelmúltban pedig egy szép haranglábbal és annak avató élményével gazdagodtunk.
Az idén a dabasi harangok szava erről is szól, a száz évvel ezelőtt történtekre emlékeztetve bennünket.
Valentyik Ferenc

A cikk megjelent a Dabasi Újság 2008.márciusi számában


GYÓNI GÉZA
A dabasi új harangok

"Voltunk valaha Piski mellett
A Gábor Áron ércbikái...
S most idehoztak jámbor lelkek
Párnák közt halót parentálni.
A bömbölésünk mellett akkor
Fél Európa fulladt harcba...
Most lányok mennek a templomba
Bazsalikomot szagolgatva...
Sebaj, no! Kint a nagyvilágban
Vörös viharmadár barangol...
Leszünk mi még majd, érctestvérek,
Leszünk még egyszer vészharangok!"
(1908. március 15.)

 

Csontos Virginia vallomása
http://users.atw.hu/refdabas/Autob.doc

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 42, összesen: 217394

  • 2025. augusztus 12., kedd

    Éghajlatváltozás- „globális hisztéria” vagy valóság?
  • 2025. augusztus 11., hétfő

    „Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok…”
  • 2025. augusztus 10., vasárnap

    Nem telik el hét, hogy ne találkoznánk a gondolattal: „valami nincs rendben ezzel a világgal”.
  • 2025. augusztus 10., vasárnap

    Ebben az epizódban mélyreható beszélgetést hallhatsz az online játékok kultúrájáról, hatásairól és nevelési kérdéseiről.
  • 2025. augusztus 07., csütörtök

    A Tolnai Református Egyházmegye fiataljai már több mint egy évtizede gyűlnek össze Mórágyon, hogy hangszert ragadva zenéről, hitről, közösségről és pé...
  • 2025. augusztus 06., szerda

    Szerelmes filmet néztem órákon keresztül a Bükkalján. Két fiatal őrülten szerelmes egy életformába, ami a fenntartható jövő záloga. A diplomás gazdálk...
  • 2025. augusztus 05., kedd

    A skóciai teológus tanulmányút naplórészletei 2025. június 29 - július 10.
  • 2025. augusztus 04., hétfő

    Az idei tematikus év felénél érdemes megállnunk és számba vennünk, mit is keresünk pontosan és hol találhatunk rá.
  • 2025. augusztus 03., vasárnap

    Nyolcadik nyáron bocsátották vízre a Bárkát. Az idei fonyódligeti táborban szálltam be én is hozzájuk egy rövid időre megpihenni, felüdülni, gyönyörkö...
  • 2025. július 31., csütörtök

    Egy a felfedezni vágyó gyermeké. Egy azé, aki birtokolni akarja. És egy utolsó annak, aki élni szeretne benne.