Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Összefogás

Következő alkalom időpontja: június 9. 15 óra

Helyszín: Inárcs, Nagycsaládos Tábor

Napirendi pontok:

1, Egyesület alapítása

2, Tájékoztató a Galyatetőn tartandó közösségi hétvége részletes programjáról

A program az inárcsi gyülekezet egész napos gyülekezeti programjának keretében kerül megrendezésre.

A juniálisról bővebben itt olvasható tájékoztató.

A kommunikációnk teljesebbé tétele jegyében fogalmazódott meg gyülekezetünk tagjaiban az igény arra, hogy a közelünkben, környezetünkben élő reformátusokkal  felvegyük a kapcsolatot. Beszélgessünk gondjainkról, örömeinkről, közös erővel keressünk megoldási lehetőségeket hasonló problémáinkra.

Így alakult ki egy kisebb közösség a szomszédos települések, Inárcs, Gyón, Örkény, Táborfalva, Pusztavacs és Dabas református gyülekezetei között.

Rendszeres időközönként szervezünk találkozókat, ahol meghallgatjuk egymás lelkészeit, a presbitereket, a meghívott vendégeket a felvetett kérdésekről.

Ezek az 1-2 órás esti beszélgetések főként vitaindítóként és gondolatébresztőként töltenek be szerepet. Várunk minden érdeklődőt az alkalmakra!

Eddigi témáink voltak:

2010. április Dr. Fruttus István Levente előadásának meghallgatásával, majd beszélgetéssel nyitották meg a gyülekezetek tagjai a beszélgetéssorozatot.

2010. június 18. Dr. Bartha Károly egyházmegyei főjegyző előadása a gyülekezeti tagok és presbiterek jogairól és kötelességeiről a gyülekezeten belül; a gyülekezetek vállalkozási lehetőségei

2010. augusztus 29. Derzsi György egyházkerületi számvevő előadása

2010. október 8. Beszélgetés az önkéntességről. Vitaindító Csontos József Tiszteletes Úr

2010. november 19. Szemők Andrea Tiszteletes Asszony és Csontos József Tiszteletes Úr beszámolt a gyülekezeteink helyzetéről, tervekről.

2011. február 4. Szűcs Balázs lelkész előadása a kommunikációról.

2011. április 8. Szűcs Balázs lelkész előadása a házaspármisszióról és a családmisszióról

2011. június 3. Szűcs Balázs lelkésszel beszélgettünk Örkényben a pár- és családterápiáról

2011. szeptember 30. Nagy Vilmos beszámolója a "Változás-menedzsment, szervezetfejlesztés, gyülekezetépítés" című DVD előadássorozatáról

2011. november 18. Állapotfelmérő kérdőívek elindítása, közös alapítvány vagy egyesület létjogosultsága

2012. február 8. Az állapotfelmérő kérdőívek kiértékelése, a közös alapítvány - egyesület kérdése

2012. április 18. Közös alapítvány és közös gyülekezeti nyaraló vásárlásának ötlete - felmerülő lehetőségek, kérdések, javaslatok megvitatása

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 232077

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével