Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltó Alakulat 2005. december 25.-én alakult meg azzal a céllal, hogy a bajbajutott embereket segítse, értékeiket megmentse.
Az Alakulat létrehozásának gondolata először az 1998, valamint 2000 évi árvizekkor megfogalmazódott a Gyülekezet vezetőségében, mert már akkor is nagy aggodalommal néztük embertársaink szenvedését és veszteségét. Mezővári, Sárosoroszi, Csetfalva, Bótrágy, Visk és Tekeháza községekben meg is próbáltunk segíteni embertársainkon, de akkor még nem nyílt rá lehetőség, hogy valamilyen mentési eszközökkel is rendelkezzünk.
2005. január végén Zsukovszky Miklós lelkész levelet intézett Lamperth Mónika magyar belügyminiszterhez, melyben kérte, hogy segítsen egy ilyen Alakulat létrehozásában. A belügyminiszter közbenjárása eredményeként ajánlotta fel Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata az itt látható Csepel 752 típusszámú TÜ 11-es gépjárműfecskendőt, melyet Lamperth Mónika személyesen adott át a Gyülekezetnek Debrecenben. Ez után kerülhetett sor arra, hogy létrehozzuk műszaki mentő csapatunkat.
A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltó Alakulatnak 20 önkéntes és 5 tiszteletbeli tagja van. Az önkéntesek teljesen bérmentesen szolgálnak és ügyelnek embertársaik életére.
Az Alakulat tagjai saját működési területüknek Dercen községet és szomszédos községeit jelölték meg, ezek: Fornos, Izsnyéte, Alsókerepec és Gát községek területe. Így összesen 12000 ember tűzbiztonságáért és katasztrófavédelméért felelünk. Az adott településeken kívül indokolt esetben készek vagyunk segítséget nyújtani Munkácson, Beregszászban, vagy ezekben a járásokban.
A mögöttünk levő rövid működési idő alatt többször volt módunkban átérezni azt, hogy egy bajbajutott ember mennyire kiszolgáltatott és mennyire rá van utalva embertársára.
A régi tűzoltó jelmondat: "Istennek dicsőség, egymásnak segítség!- és Istenbe vetett hitünk - kötelez bennünket arra, hogy szükség esetén kockáztassuk saját életünket embertársaink életéért.
Hála a Mindenható Istennek több szervezet is felbuzdult a Gyülekezetünk egyedülálló kezdeményezésén és mellénk álltak anyagi és lelki támogatásukkal. A legtöbb segítséget a Magyar Baptista Szeretetszolgálat nyújtotta, akik vállalták a 2006. év működési költségeinek túlnyomó részét. Több magyarországi tűzoltóság és katasztrófavédelmi igazgatóság adományából mára teljes felszereléssel rendelkezünk, csak arra van szükségünk, hogy Isten óvjon bennünket bevetéseinken.
Köszönjük Önnek, hogy elolvasta e sorokat, kérjük otthonában imádkozzon értünk és szolgálatunkért.









Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...