Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Derceni Református Egyházközség
Web: http://www.dercen.try.hu

Dercen község Kárpátalján helyezkedik el Beregszász és Munkács között.
Először 1321-ben említik írásos adatok a falut. A református gyülekezet 1560 körül keletkezhetett Dercenben, valószínű, hogy Kálmáncsehi Sánta Márton alapította. Kezdettől a Beregi Egyházmegyéhez tartozott. Az egyházi élet kiépítése és megszilárdítása körül tekintélyes szerepet játszott a Dercsényi család. 1601-ben a szomszédos Fornos és Alsókerepec már Dercen leányegyháza volt. 1770-1777 között Szathmári Sámuel lelkészsége alatt kezdték el az anyakönyvek vezetését.
1884. július 31.-én Bakcsy Gyula lelkész szolgálata alatt járt először püspök a gyülekezetben Révész Imre püspök személyében. Az 1700-as évek elején Tóth Antal nevű gazda szántás közben a falu határában lévő kerekhegyen egy harangot talált, mely kb. a XIII. században készülhetett. Ez a harang ma is a toronyban hirdeti Isten dicsőségét.
1810-1814 között épült a Gyülekezet temploma Fischider Mátyás tervei alapján. Ez egy szép arányú, klasszicista stílusjegyeket hordozó, magyaros, egyhajós templom. A 38 méter magas tornyot csak 1823-ban építették hozzá. A homlokzatokat vakolatlizének tagolják, a főpárkány és az övpárkány íves díszítésűek. A templom 30 m hosszú, 13 m széles, hátsó része félkör alakú. 160 öl területen fekszik.
1917. március 15.-én a hadvezetőség elkobozta az 1896-ban öntetett harangot. 1922-ben kibővítették a templomi padokat, mivel az addigi 59 pad kevésnek bizonyúlt. 1923-ban bádogra cserélték az addigi zsindelytetőt, a toronyra pedig gombot helyeztek. 1925-ben új harangot készíttettek Egry Ferenc kisgejőci harangöntő mesterrel. 1930-ban a templom hosszában és hátsó oldala felől kibővítették a karzatot, így mára a templom több mint 1000 ülőhelyel rendelkezik. 1932-ben orgonát építtetnek, amit ausztriai mesterek készítenek el. 1972-ben használhatatlanná vált a nagyharang, mert elrepedt. 1991-ben a templom előtt emlékművet állítottak a sztálini önkény áldozatainak. 1993-ban Voronyezsben két harangot készíttetett a Gyülekezet, melyek ma a régi haranggal együtt hívogatják a híveket az istentiszteletre. 1997-ben Albert József kolozsvári orgonaépítő mester nagyjavítást végzett a templom orgonáján, aminek köszönhetően ma is gyönyörűen működik és dicséri Istent ez a hangszer. A legutóbbi templomfelújítási munkák 1999-ben voltak, a teljes rekonstrukciója a templomnak 2006-2009 között esedékes.
A gyülekezet parókiája az 1800-as évek elején épülhetett (egy régi feljegyzés szerint 1835-ben a meglévő tetőzet alá kőfalak húzattak). 1949-ben a Szovjet vezetés elkobozta a parókiát és az egyéb egyházi épületeket. Iskolát alakítottak ki benne, ugyanerre a sorsra jutott az egyházi iskola is, melyet később lebontottak és helyére állami iskolát építettek. A Gyülekezet a parókiáját 1990-ben kaphatta vissza teljesen romos, lepusztított állapotban. Azóta folyamatos az épület felújítása, melyben a legnagyobb lépést 2004-ben sikerült megtenni, mikor is a tetőzetet sikerült teljesen kicserélni rajta. Ez az épület ad otthont a lelkésznek és a különféle gyülekezeti alkalmaknak.
A XX. század lekészeinek névsora: Bakcsy Gyula (1869-1906), Szentimrey József (1907-1930), Vacsi István (1930-1956), Szabó Kálmán (1956-1986), Szabó Béla (1986-1993), Kókai Csaba (1993-1994), Orbán Sándor (1994-1995), Baumann Ferenc (1995-1996). Jelenleg 1996-tól Zsukovszky Miklós a Gyülekezet lelkipásztora.
A Derceni Református Egyházközségnek 2700 tagja van, ebből 1850 egyháztag választó joggal rendelkezik. A templomlátogatók száma 450-500 fő vasárnaponként, 120-150 fő hétköznaponként. Többféle felnőtt bibliaóra működik, melyeken hetente 100-120 fő vesz részt, az ifjúsági órákon 30-35 fiatal, a gyermekbibliaórákon 150-180 gyermek, a hittanórákon 350 hittanosunk van.
A szolgálatokat a lelkészen kívül a lelkészné Zsukovszky Andrea, Bakos Marianna és Fodor Natália hitoktatók, id. Orosz Béla gondnok, a presbiterek és önkéntes lelki munkások, valamint diakónusok végzik.
Mindenért Istené legyen a dicsőség!

















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája