Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vasárnapi iskola, Ifjúsági alkalmak

A Vasárnapi Iskolának nagy múltja van a jókai gyülekezetben. Az Emmaus munkatársai már évek óta aktívan részt vesznek ebben a szolgálatban, mint tanítók. A tanítás jelenleg két csoportban folyik: a kisebbik csoprtba az óvodások és az alapiskola 1-2.osztályos tanulói járnak, a nagyobbikba pedig az alapiskola 3-7.osztályos tanulói. A 8-9.osztály tanulói és a középiskolások már az Ifjúsági Bibliaklubba járnak /szombatonként/, valamint néhány főiskolás, egyetemista és felnőtt munkás ember is látogatja ezeket az alkalmakat.

Már néhány éve Örömhírnappal kezdjük el és fejezzük be az iskolaévet, amikor a gyermekek meghívják barátaikat és osztálytársaikat egy külön alkalomra, amely kb. úgy néz ki, mint egy nyitott nap. Együtt készítjük el a meghívókat, és mindenki annyit vihet el, amennyit akar, hogy szétoszthassa barátai közt, esetleg rokonai közt. Bemutatjuk, mivel szoktunk évközben foglalkozni, hogy a többiek is kedvet kapjanak és járjanak rendszeresen közénk. Sokat énekelünk, imádkozunk és Bibliai történetről tanulunk. Utána következnek a versenyek, játékok és a frissítő. Bárkit szívesen látunk, nem teszünk különbséget a vallás miatt, sem a bőre színe miatt.

Vasárnaponként 14.00 órakor kezdünk az Emmaus épületében. Sokat énekelünk gitár kiséretében. Miután imádkozott a tanító, elmondja a Bibliai történetet és elmagyarázza annak tanulságát a gyermekek korának megfelelően. Imádsággal és énekkel befejezzük az együttlét komolyabb részét. Utána együtt játszik a két csoport. Ha melegebb idő van, kint vagyunk a friss levegőn, az udvaron a fiúk fociznak és a lányok labdáznak, ugrálóköteleznek stb. Bent pedig társasjátékokat szoktunk játszani /pexeso, dominó, puzzle,.../. Mindenki akkor megy haza, amikor a szülő értejön, vagy legkésőbb 17.00 órakor. Ezeken az alkalmakon készülünk minden évben a Bibliaismereti versenyekre is. Karácsonykor énekekkel és versekkel szoktuk megajándékozni a jókai gyülekezet tagjait.

Az Ifjúsági Bibliaklub szombatonként 16.00 órakor kezdődik. Ott is hasonlóan töltjük az időt, csak komolyabban tanulmányozzuk az Igét és szabadon lehet hozzászólni és kérdezni. Szintén imádsággal és énekkel kezdjük az együttlétet, ifjúsági keresztyén énekeket énekelünk /amennyiben marad idő, még a beszélgetés után is/. A találkozások 19.00 órakor érnek véget. Tavasszal mindig örömmel készülünk az Ifjúsági Bibliaismereti Versenyre, nyáron pedig a táborokba, ahol néhányan már aktívan segítenek, mivel elvégezték a tanfolyamot.

Köszönet illeti a Pontis alapítványt, amely az Accenture pályázatán belül támogatta polgári társulásunkat, úgy hogy több hangszert meg tudtunk venni. Azóta rendszeresen zeneileg is foglalkozunk a Vasárnapi Iskolába járó gyermekekkel, valamint a fiatalokkal. Amikor befejezzük a tanítást, a gyermekek, ill. fiatalok szabadon dönthetnek afelől, hogy szeretnének-e hangszeren tanulni, vagy inkább részt venni a kötetlen foglalkozásokon. Aki jelentkezik, hogy tanulni szeretne, az bejön a hangszeres terembe, és munkatársaink foglalkoznak vele egy ideig. Utána bejöhet valaki más. Így senki sincs megfosztva a játszás lehetőségétől és egyben mindenkinek van lehetősége tanulni is, teljesen önkéntes alapon.

 

oromhírnap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 23459

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája