Tanévkezdő beszéd

Kedves gyermekek, tisztelt szülők, nagyszülők, hozzátartozók, tisztelt, kedves lelkipásztor úr, kedves kollégák, tisztelt gyülekezet!

Nagy örömömre szolgál, hogy ma itt állhatok, és tanévkezdő beszédet mondhatok - megszólíthatom a jelenlevőket.

Iskolánk, óvodánk hetedik születésnapját ünnepli ma. A születésnapok, ünnepi megemlékezések egy új kezdet erejével hatnak; a teremtés - újjáteremtés határtalan és felfoghatatlan erejének töredéke az, amivel évről-évre feltöltekezünk, és ami reményt ad a holnap nyugtalanító megismerhetetlenségével szemben.

A hetes számról sokat el lehet mondani. Ami ma engem foglalkoztat, az a hetes rendszer által meghatározott ciklikus megismétlődés mint megújulási lehetőség az élet különböző területein. Az iskola rövid életében, történetében a kezdet fellelkesítő tüze és a "semmiből létrehozni- nyugtalanító feszültsége jelentették a mindennapok meghatározó lételemét. Ha a hét év távlatából szemlélem az iskolát, akkor sikerről, teljesítményről és fejlődésről beszélhetek. Semmiben sem különbözik iskolánk élete bármelyik, Pál apostol által létrehozott gyülekezet életétől, hiszen a létrehozásuk és megmaradásuk legalább annyira körülményes volt, mint 1999-2006 között a Tóvidéki Iskoláé és Óvodáé. De mai napig beszélünk róluk, noha ma már alig mondhatjuk, hogy a keresztyénség központjai lennének ezek az ókori közösségek, gyülekezetek. Isten teremtő, megáldó és megtartó ereje jelentette és jelenti mai napig mindennek múltját, jelenét és jövőjét. Ahol Isten munkálkodik, ott élet van, és jövőben való remény. Istennel szemben vagy Isten nélkül tervezni egyenlő a megsemmisüléssel és a mulandókba való "befektetéssel-. Én hiszem, hogy ennek az iskolának van jövője, mert tudja, hogy Kinek kötelezte el magát, és hogy Kire bízza mindenestől életét. Azt nem mondhatom, hogy nehézségek és fájdalmak nélkül fog megmaradásáért küzdeni, de bölcsességünk és bizalmunk mindezeket fölül fogja múlni, és csak a megszépítő múlt marad meg majd számunkra.

Az első ciklusra visszatekintve Pál apostolt idézném, aki azt mondja szolgálata céljára utalva: "Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának jutalmáért a Krisztus Jézusban.- Ez az alázat és céltudatosság vezérelje útjainkat a továbbiakban.

Hogy mit hoz a második ciklus? Szerintem elhamarkodott lenne ma erről beszélni. Legyen azonban a lelkesedés legalább akkora, mint kezdetkor, és bízzunk abban, hogy ennél sokkalta szebb és nyugodtabb idő vár reánk - Isten által.

Azon gondolkodtam, hogy lehet-e, szabad-e ígérni bármit is ilyenkor, egy új kezdetre várva. Aztán értékeinket nézve, úgy döntöttem, hogy mégis ígérni fogok.

Ígérem, hogy minden gyermek, aki ebbe az intézetbe belép, Isten gyermekeként lesz jelen köztünk. Azt is ígérem, hogy Isten ereje által tanítványok közösségeként éljük meg a krisztusi szeretetet, ahol felnőttek és gyermekek egyaránt növekedhetünk hitben és isteni bölcsességben.

A többi már elkötelezés. Elkötelezem - elkötelezzük magunkat:
• hogy ebben az iskolában a gyermek egyénként lesz kezelve, és nem teljesítménye alapján,
• hogy tanári szándékunk szerint, képzettségünk legjavát adva a gyermek teljes és egészséges fejlődéséért munkálkodunk,
• hogy nem az összehasonlítás elvét (egyik gyermeket a másikhoz) alkalmazzuk, ahol a gyermek elveszíti méltóságát, hanem önmaga képességei szerint mérünk és fejlesztünk,
• hogy teljes személyiségéhez fordulunk, és annak nem csak egyes részeivel törődünk,
• hogy fontosnak és értékesnek tartjuk mindazokat a személyeket a gyermek életében, akikre szüksége van.

Az ígéret és elkötelezés által megerősíthetjük értékeinket és feladatainkat. Egy jó kezdet - újabb kezdet reményében köszöntök mindenkit és kívánok egy nagyon "gazdag- tanévet.

Sógor Gyönygyi