Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jánosi látás

A lélektan egyik kulcskifejezése a kivetítés (projectio). Ez azt jelenti, hogy amikor megnézünk vagy értékelünk valamit, nem vagyunk mindig tárgyilagosak. A látott személyre vagy eseményre tudatlanul rávetítjük belső világunk tartalmát. Így történhet meg, hogy ugyanaz a kép vagy esemény
egyesek számára reménységet, míg mások számára a teljes összeomlást jelenti.

A húsvét reggeli kép az üres barlangsír volt. Előtte az elhengerített kő. A sírban néhány lepel, s egy fejkendő külön összehajtva.
Ezt a képet Jézus három tanítványa nézi meg, s mindegyik mást és mást lát.


  • Mária a legrosszabbra gondol, szerinte a Mestert ellopták. Kétségbeesve elrohan és elmondja "negatív evangélizációját-, tehát elmondja a rettenetes hírt a két oszlopapostolnak, majd sír.

  • Péter bemegy a sírba, majd tanácstalanul távozik, nem ért az egészből semmit.

  • Végül János lép be a barlangba, de ő lát és hisz.

Kérdésünk: Vajon miért volt ennyire különböző benyomása a három személynek ugyanarról az objektív eseményről? Mi lehet az oka annak, hogy János hitt, míg a másik kettő nem

  • János máshogy látott.



A görög szöveg adja meg a kulcsot ezzel kapcsolatban. Mária csak egy külső látással, siető, felületes pillantással közeledett a titokhoz (blepó). Péter látása szemlélődő, merengő , elmélázó látást jelent (theóreó). János rendelkezett szellemi-lelki látással. A nála szereplő horaó ige gyakran Isten vagy Jézus látását, vagy mélyebb felismerést jelent (Mt 24,30; Lk 1,22; Lk 9,31; Jn 1, 51; Csel 7,26; 1Kor 9,1).


  • János máshogy gondolkodott.


János másként rakta össze az esemény részleteit. Számára a kép nem egy sírrablást jelentett, hanem a rend nyomai hitre segítik. Értelmével is felfogja, hogy itt Isten járt. Ma is így áll a helyzet. Minden csillagász ugyanazt a csillagos eget látja teleszkópjával, mégis az egyik csak ősrobbanást lát, a másik pedig a Teremtő cselekvését. Az egyik hisz, a másik pedig nem. Ez az a pont, ahol elkezdődhet bennük a megtérés. Jézus, feltámadása után számos esetben megfeddte tanítványait, mert gondolkodásunkban, ismereteik rendezésében restek voltak (Mt 16, 14; Lk 24, 25-38).


  • János szíve közelebb volt Jézushoz.



Ő volt az, akit Jézus szeretett (2.vers). János Jézus közelében élt. Az utolsó vacsorán is Jézus keblén pihent. Ő ismerte a Mestert legjobban, mert ő tapasztalt legtöbbet szeretetéből. A Jézussal való személyes és mély kapcsolat átsegítette a nagypéntek krízisén. Ez a kapcsolt bátorrá tette cselekvésében is: Még a főpap udvarába is bement, ott maradt a keresztnél mindvégig, s látta a láthatatlant húsvét reggelén. Nem véletlen, hogy ő lesz a mennyei látnok is, aki megírja a Jelenések könyvét. - Érdemes összehasonlítanunk János hitét Tamáséval (20, 26-29). Ő is hitre jutott végül. Mégis Jézus ezt mondja neki: "Boldogok, akik nem látnak és hisznek.-

Vajon miért a jánosi hit a boldog hit?


Mert János hite bizalomra épült, Tamásé pedig bizonyítékokra. Mindkettővel lehet üdvözülni, mégis miközben a bizalomra épülő hit egy személyben hisz, addig a bizonyítékokat kereső hit mindig új és új csodás eseményeket vár a saját elképzelései szerint. S mivel nem tanul meg jól látni és várni, könnyen megbotránkozik és elesik.


  • A húsvéti hit kegyelmi ajándék is.



A sziklasír megnyílását egy másik nagy csoda kell hogy kövesse. Jézus megnyitja a tanítványok értelmét, hogy lássanak (Lk 24, 16,31,41).


Van-e bennem elég alázat a Jézus előtti meghajlásra húsvét reggelén? Kész vagyok-e szemgyógyító írt és új gondolkodást, új kegyelmet, új életet s a megígért Szentlelket kérni húsvét reggelén?

A lelki gravitációs törvény (bűn és félelem) miatt hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a legrosszabbra gondoljunk, mint Mária. Pedig lehet a látszólag nehéz helyzetet reménységgel is fogadni és győzni abban. Gondoljunk az ÓSZ-i tizenkét kémre. Mindnyájan ugyanazt a földet látták, de tízen megrémültek, s csak ketten hittek, Káleb és Józsué. Bennük más lélek volt!
Húsvét óta elhihetjük, hogy minden javunkra szolgál, mert szeretete bennünk él (Rm 8, 28). Húsvét óta máshogy láthatjuk szeretteink és a magunk halálát is. Hiszünk abban, hogy a látszat csal. Látszat szerint a halállal mindennek vége van, mégis Jézus példája és ígérete szerint új testben (pneumatikus) fel fogunk támadni az Úr eljövetelekor (RÉ 274, 3-5). Tatai István





































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája