Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Iregszemcse Tolna megye északi határán fekszik, a 65-ös autóút mentén. Ha valaki észak felől közeledik, akkor a Somogy-Tolna megyehatár után felkapaszkodik egy erdős domboldalon. Amikor felér, a magaslaton csodálatos panoráma fogadja az érkezőt, és közeledve a faluhoz, már messziről megpillantjuk a két templomot. Ezek közül az egyik a református templom, amely méreteivel messziről is lenyűgöző látvány. Leérve a völgybe, jól szemügyre vehetjük az épületet, amely 1863-ban épült fel, s még azon a télen fel is szentelték. Berendezése egyszerű és szép. A kétkarzatos belső térben 135o ülőhely van. Az egyik karzaton kapott helyet a mechanikus Angster orgona. Az addig használt régi templom épületét felekezeti iskolává alakították, amelyben egyházi tanítás folyt 1952-ig, amikor államosították. Ez az épület sajnos mára már teljesen elpusztult.
A gyülekezet története a 17. század közepéig nyúlik vissza. Először 1647-ből találhatunk anyakönyvi feljegyzést. Ez arra utal, hogy ekkor már szervezett formában folyt a faluban az egyházi élet. Ettől kezdve jól dokumentáltan követhetjük végig a gyülekezet történetét. A mostani hatalmas templom sejteti, hogy régen a falu lakosságának jelentős része volt a reformátusság. Napjainkra gyülekezetünk csak alig 300 lelkes. Ennek is csak alig a fele teljes jogú tagja a gyülekezetnek. Arányában közöttünk is több az idős ember. A máig csökkenő létszám mellett is töretlenül vannak alkalmaink, hittanóráink és gyakran történik valami: nyár eleji ifjúsági tábor, esti előadássorozat, néha érdekes misszionárius vendégek. A hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek elejéig szinte folyamatosan építkezett a gyülekezet, hogy épületeit szép rendben tarthassa. Mára a lelki építés munkája vár ránk, ami nehezebbnek tűnik, mint házakat tatarozni.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2025. május 08., csütörtök

    tiszteletes úr, arkangyalok zuhannak az égből! – Hegedűs Gyöngyi novellája
  • 2025. május 08., csütörtök

    A hit nem a tökéletességről, hanem a vállalt küzdelmekről és a kegyelemben való növekedésről szól – véli Pálfi-Ferencz Lilla lelkipásztor.
  • 2025. május 07., szerda

    Nem csak tőlük várják az elköteleződést, Isten is elköteleződött mellettük – erről hallhattak a bács-kiskunsági fiatalok az egyházmegyében tartott ifj...
  • 2025. május 05., hétfő

    Hivatalosan is átadták a Szigetszentmártoni Református Missziói Egyházközség újonnan épült templomát és közösségi házát 2025. május 4-én.
  • 2025. május 04., vasárnap

    Angyalföldön két évig tart a konfirmációra készülés, majd kétféle ifihez is lehet csatlakozni, de a lelkész nem végez el semmit helyettük. Most induló...
  • 2025. május 03., szombat

    A hadiparancsnok, a sofőr, az állandó túlélő, az izgága vöröskeresztes láda, az élelmezési szakmenedzser, a százlábú polip, az élő zsoltáros könyv és ...
  • 2025. május 01., csütörtök

    Szeretjük a sikertörténeteket. Gyógyítás, kenyérszaporítás, szabadítás – mind a marketingosztály kedvencei. A kereszt nem. A növekedés kínjairól a dió...
  • 2025. április 30., szerda

    Legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról, bármit teszünk, azzal az Urat dicsérjük – ahogyan sokan a parokia.hu-n bemutatott és megszólaltatott interj...
  • 2025. április 29., kedd

    Három napot töltöttek böjtölve, Istent keresve lelkipásztorok és presbiterek Balatonszárszón április első napjaiban. Megbékélésről, útkeresésről és az...
  • 2025. április 28., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adott hálát a szigetmonostori református gyülekezet templomuk mennyezetének teljes felújításáért.