Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bajusz Árpád (1951-2015) isaszegi lelkipásztor emlékére

Bajusz Árpád lelkipásztor, Isaszeg város díszpolgára, az Isaszegi Református Egyházközségnél 1993. július 1-től kezdődően 2015. február 10-én bekövetkezett elhunytáig teljesített szolgálatot.

Bajusz Árpád 1951. július 7-én, Tiszafüreden született. Budapesti teológiai tanulmányainak évei alatt 1972-től 74-ig Gödöllőn gyakornokoskodott. 1975-ben diplomázott, utána beosztott lelkészként a Budafoki és a Budapest Szilágyi Dezső téri Református Egyházközségben szolgált. 1979-80-ban ösztöndíjjal Genfben folytatott tanulmányokat. 1980-tól Pestszentlőrincen az Erzsébet-telepi Református Egyházközségben teljesített szolgálatot. 1980. augusztus 16-án kötött házasságot Ágnessel, gödöllői származású feleségével, aki ma a Gödöllői Református Líceum igazgatónője. Négy gyermeket neveltek fel.

Bajusz Árpád református lelkészt az Észak-Pesti Református Egyházmegye esperese 1993 nyarán nevezte ki az Isaszegi Református Missziós Egyházközség élére. Teológiailag megalapozott, tudományos igényeket is kielégítő igehirdetései hatására a rendszeresen templomba járó hívek száma rövid egy éven belül az előzőekhez képest a duplájára bővült. Ennek következtében az egyházfenntartói járulékokból, perselypénzekből és adományokból befolyt összeg már lehetővé tette a gyülekezet önálló fenntartását. Ezért a presbitérium 1994 nyarán kérvényt nyújtott be az egyházmegye, majd az egyházkerület közgyűléséhez, hogy sorolják át missziós egyházközségből teljes jogú egyházközséggé az isaszegi gyülekezetet. A kérvénynek az egyházi fórumok 1994 végére helyt adtak, így a gyülekezetnek lehetősége nyílt önálló lelkészválasztásra is. 1994. december 16-án a presbitérium tagjai egyhangúlag Bajusz Árpád lelkészt jelölték az Isaszegi Református Egyházközség első önálló lelkészének. 1995. május 14-én Fónagy Miklós esperes - a környező települések lelkészeinek, a település vezetőinek és társegyházaik képviselőinek jelenlétében - ünnepi Istentisztelet keretében hivatalosan is beiktatta Bajusz Árpádot a gyülekezet által megválasztott tisztségébe, melyet nagy odaadással látott el elhunytáig.

Szolgálata alatt, 1999-ben a Műemlékvédelmi Hivatal támogatásával sikerült a templomot renováltatni, 2005/2006-ban pedig - a korábbi harangozó lakás eladásával - a parókiát emelettel bővíteni. 2014-től kezdődően az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán elnyert összegből a gyülekezeti terem bővítése folyt. Nagyobb egyházi ünnepségekre az osztrákok felett győzedelmes 1849. április 6-i isaszegi csata 100. évfordulójára épült Szabadságtörekvések Emléktemploma felszentelésének 50., majd 60. évfordulóján, 1999 és 2009 szeptemberében került sor, amikor is az egyházkerület és az egyházmegye tisztségviselőinek jelenlétében dr. Hegedűs Lóránt, majd pedig dr. Szabó István, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspökei hirdettek igét. Bajusz Árpád szervezte meg dr. Hegedűs Lóránt püspök és irodalmár református templomban tartott, a településen nagy érdeklődést és tetszést kiváltott Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila és Tóth Árpád költők munkásságáról szóló előadásait is.

Szolgálata idején vált nyaranta rendszeressé, hogy a gyülekezet - önkormányzati és egyházmegyei támogatással - a református gyerekek részére bibliai magyarázatokkal, énekléssel, játékkal, étkezéssel és kirándulással tarkított egyhetes napközis foglalkozást tartott. 2008-tól testvér-gyülekezeti kapcsolat létesült a délvidéki Csúza község Református Egyházközségével, melynek során a lelkészek Istentiszteletet is tartottak egymás gyülekezetében, és a gyülekezeti küldöttségek is meglátogatták egymást.

Nagy érdeklődést váltottak ki azok a műsoros szeretetvendégségek, amelyre - határon túlról érkező előadókkal is fűszerezve - elsősorban református színészek, írók, költők, énekesek és énekkarok kerültek meghívásra féléves rendszerességgel. Nemzeti és települési ünnepeinken végzett tartalmas igehirdetései és hazafias beszédei eredményeképpen Bajusz Árpád lelkipásztort 1995 januárjában a presbitérium javasolta írásban az Önkormányzati Képviselő-testületnek, hogy válasszák meg az Önkormányzat Kulturális- és Közoktatási Bizottsága külső tagjának. Ezt a képviselő-testület megszavazta, melynek következtében 2002-ig, két négyéves cikluson keresztül lehetősége volt a település oktatási-kulturális életének fellendítésében is aktívan szerepet vállalnia.

1995-től vált rendszeressé, hogy a március 15-i koszorúzás mellett az április 6-iki isaszegi csata emlékére a templomban települési ünnepség került évenként megrendezésre, melyeknek Bajusz Árpád a mindenkori, nemzeti érzelmet erősítő igehirdetője volt. Ugyanez mondható el az 1848-as honvédszobornál és az első világháborús emlékműnél megrendezett más ünnepségek kapcsán is.

Bajusz Árpád a Honfoglalás millecentenáriumi évében, 1996-ban, Tóth Árpád költő és műfordító isaszegi nyaralásainak 75. évfordulóján, az Önkormányzat szervezésében történt emléktábla-avató ünnepség igehirdetője, valamint a költő munkásságát tudományos igényességgel bemutató Czine Mihály irodalomtörténész, egyházkerületi főgondnok, és a verseit nagy tetszés mellett felidéző dr. Hegedűs Lóránt püspök meghívója volt. Bajusz Árpád ezt követően is a költő születésnapján, április 14-én évente megtartott emléktábla-koszorúzások elmaradhatatlan igei szónoka volt.

Az Isaszegen tevékenykedő Tóth Árpád Nemzeti Társaskör 2014. május 16-án Bajusz Árpádot keresztény és nemzeti értékeket hirdető, 21 éves isaszegi társadalmi tevékenységéért Tóth Árpád-emlékéremmel tüntette ki.

Több mint két évtizedes isaszegi önálló gyülekezetvezetői, lelkipásztori és közéleti szolgálatáért, templombővítő munkásságáért, valamint az 1848-49-es szabadságharc emlékének ápolásáért 2014. július 1-jén, Isaszeg várossá avatásának hatodik évfordulója alkalmából, Isaszeg Város Önkormányzati Képviselő-testülete Bajusz Árpád református lelkésznek "Isaszeg Díszpolgára" kitüntetést adományozott.

Bajusz Árpád hosszantartó, súlyos, de állhatatossággal és méltósággal viselt betegség után 2015. február 10-én hunyt el. Több mint 21 éves,  Isten iránt hűséges gyülekezeti szolgálatáért, illetve lelkiismeretes közéleti tevékenységéért mind az Isaszegi Református Egyházközség Presbitériuma, mind pedig Isaszeg Város Önkormányzata saját halottjának nyilvánította.

Bajusz Árpád hamvasztás utáni búcsúztatása több száz tisztelője jelenlétében 2015. február 21-én, szombaton 14 órakor volt a gödöllői temetőben. A gyászszertartást - családjának kérésére - Barthos Gergely hévizgyörki lelkész végezte. A búcsúztatáson nagytiszteletű Nyilas Zoltán esperes vezetésével részt vettek az Északpesti Református Egyházmegye lelkészei, akik egy-egy bibliai igével köszöntek el elhunyt lelkipásztor-testvérüktől. A gyászszertartással egy időben Isaszegen harangzúgással emlékeztek meg a gyülekezet Teremtőjéhez megtért lelkészéről. (Hamvai - végakaratának megfelelően - egy késöbbi napon, szűk családi körben,  egy másik temetőben kerültek szétszórásra.)

A gyászoló család  - Bajusz Árpád lelkipásztor emlékére - 2015. február 22-én, vasárnap, 15 órakor szeretetvendégséget rendezett az Isaszegi Református Egyházközség tagjai számára. Ennek kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán elnyert összegből, az Északpesti Református Egyházmegye támogatásából, az Egyházmegye gyülekezeteinek erre a célra átutalt perselypénzeiből, valamint a helyi gyülekezet tagjainak adakozásából és társadalmi munkájából duplájára bővített gyülekezeti ház elkészült belső része felavatásra került. A gyülekezeti ház két terme az Isaszegen leghosszabb ideig szolgáló két lelkészről, Szikszai Jánosról és Bajusz Árpádról került elnevezésre. Nevük a templom előterében lévő márványtáblán - az Isaszegen szolgáló többi lelkésszel együtt - már korábban, a templom építésének 50. évfordulóján, 1999-ben megörökítésre került.

Bajusz Árpád gyászjelentése és a búcsúztatásáról készült fényképek a csatolt galériára kattintva tekinthetők meg.

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek,  mert megnyugszanak a  fáradságuktól, és a cselekedeteik követik őket." (Jelenések könyve 14. fejezetének 13. verse)

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2018. december 09., vasárnap

    Tompa Mihály elfeledett tagja a három népies költő triumvirátusának. Pedig Petőfi és Arany mellett ő is nagy hatást gyakorolt a magyar nemzetre. Dr. S...
  • 2018. december 06., csütörtök

    Miért ragaszkodunk adventi, karácsonyi megszokásainkoz, és mi töltheti meg ezeket tartalommal?
  • 2018. december 05., szerda

    Harmincmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány református óvodák létrehozását, amiből közel 70 projektet tudnak finanszírozni. Országosan 47 új ...
  • 2018. december 04., kedd

    Krisztus útját nemcsak adventben kell készítenünk, mert a szeretetre, békességre és alázatra minden időben szükség van. A dabasiak, inárcsiak előtt ez...
  • 2018. december 04., kedd

    Az MRSZ Alapítvány – Önkéntes Diakóniai Év Programiroda szeretettel várja azoknak a 18-30 éves fiataloknak a jelentkezését, akik önkéntesként szeretné...
  • 2018. december 03., hétfő

    Csak az tud másokról gondoskodni, aki előtte saját magáról is gondoskodik
  • 2018. december 02., vasárnap

    Elkezdődött a várakozás ideje, amelyet gyakran viharosnak, stresszesnek élünk meg. Jézus is vihart ígér, de egészen más okból és céllal. Vele egy hajó...
  • 2018. november 30., péntek

    2018. december 1-től január 15-ig lehet szavazni a Média a Családért-díj 2018 közönségdíjasára a mediaacsaladert.hu oldalon.
  • 2018. november 30., péntek

    A kecskeméti Ráday Múzeum ebben az évben is nagy sikerrel vett részt a Népmese Napja megünneplésében.
  • 2018. november 29., csütörtök

    Egy édesapa gondolt egyet, kitalált huszonöt mesét, és egy adventi telefonos alkalmazást készített hozzá.