Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Palástátadás

A Kántorjánosi Gyülekezet nagy meglepetéssel készült az év utolsó napjára. A február vége óta tartó hosszas szervezkedésnek az eredménye 2013. december 31-én este öltött testet a Nagytiszteletű asszonyon, egy új palást képében.

Ahogy ő mondta a palást átadását követően: " Ez a gyülekezet gondoskodó szeretetének jele..."

Nagy összefogás volt a településen. A gyűjtés, már fél éve elkezdődött, és a tervezgetés is. Az élet eseményeinek alakulása az Óévi Istentiszteletet jelölte ki számunkra. Nagy izgalom volt aznap. A hangulat az utolsó tíz percben fokozódott igazán fel, amikor megérkezett a Lelkésznő. A palást átadása meghitt, családi hangulatban zajlott. A templomba lépés pillanatakor már Tiszteletes asszony valamit észlelt, nem a megszokott rend volt. A gyülekezet állt, az Úr asztala nem volt a helyén, a kántor nem akarta abba hagyni a játékot, és mindezek tetejében a Gondnok asszony és a Pénztáros Úr már ott álltak a Gyülekezet előtt.
A palástátadás alatt és után az énekkar szolgált, majd Csóka Andrea végzős középiskolai tanuló hangjában gyönyörködhettünk.
A meghatottság örömkönnyekkel együtt jelent meg a Lelkésznő arcán. A szavak nehezen indultak, de tartalmuk annál magasztosabbak voltak.

Mindez megvalósulásához, nagyon sok ember munkájára volt szükség.
Köszönet mindazoknak, akik anyagi és lelki javakkal támogatták ezt az ügyet.

Képek a lap alján.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 20, összesen: 214793

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével