2013. június 04., kedd - Csonka József Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mészáros János Elek művész Úr Kántorjánosiban

Mészáros János Elek Úr hangja gyönyörködtetett minket 2013.május 5-én.

Mészáros János Elek művész Úr hangja gyönyörködtetett minket 2013. május 5-én a Kántorjánosi Református Templomban.

A Kántorjánosi Református Egyházközségben 2013. május 5-én, este 18 órakor vette kezdetét az a jótékonysági koncert, amelynek meghívott előadóművésze Mészáros János Elek volt. Pár héttel ezelőtt egy lelkes csapat a Kántorjánosi szomszédságában lévő településéken plakátokkal igyekezett hírt adni a rendezvényről. Szárnyra kelt az akkor még csupán álom, ami mostanra valósággá lett. A 2012. évi Csillag születik tehetségkutató verseny győztese elfogadta az Egyházközség meghívását és 2 és fél órás rendezvény keretében gyönyörködtette el hangjával az egybegyűlteket. A nyitó áhítaton Dr. Gál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye Esperese szolgált a 67. zsoltár alapján. Az egyházmegye férfikórusa csodálatos énekeivel jó ráhangolódást adott az előadó műsorára. Mészáros János Elek műsora 2 részből állt: az első blokkban zsoltárokat, dicséreteket és hallelujah énekeket énekelt, a második részben pedig a tehetségkutató versenyen is elhangzott énekszámokkal szolgált. A két rész között Szerencsi Imre nyírbogáti lelkipásztor játszott trombitán, s lelkészünk elmondta a templom rövid történetét. A Himnusz eléneklése előtt mintegy küldetéstudatunk megerősítéseként Laskai Gáborné, a Kántorjánosi Általános Iskola igazgatónője szavalta Reményik Sándor: Templom és iskola c. versét. Akik ott voltunk - 430-an - részesei lehettünk annak a csodának, amit az előadótól hallottunk: A templom akkor igazán szép, ha tele van, ha sokan vannak az Isten házában. Rossz állapotú, omladozó falu templomunk gyönyörűvé lett szemünkben, mert a Lélek munkálkodott közöttünk, bennünk. „Soli Deo Gloria!"

Nagy munka vár ránk: templomunk felújítása, amihez sok mindenre van szükség. - Isten jelenlétére, sok imádságra, hitre, erőre, munkatársakra, sok pénzre.

A felsoroltak közül, van amiben nincs hiány, de ha a sor végére tekintek, akkor látom: hosszú út előtt állunk.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!" (Ézs. 40, 31)


Kántorjánosi, 2013. május 6. Molnár László presbiter

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 70, összesen: 225359

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...