Kiáltó Szó

2006. augusztus 6.

Alapige
2Timóteus 4,1-5 és Zakariás 4,6

A TATABÁNYA-BÁNHIDAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET HÍRLEVELE

Kedves Testvérek!

Ritkán adódik úgy, hogy állami ünnep éppen vasárnapra esik. Ma azonban Szent István ünnepe van, így nem kerülhetjük meg, hogy az ünnepről is beszéljünk az istentiszteleten. Protestánsként ünnepeljünk úgy, hogy az igére figyelve mintegy példaként tekintünk első királyunkra, az evangélista, a misszionáló ember példájaként. Mire tanít így az ige és az ünnep?
Korábban is elmondtam már, de sohasem árt megismételni, a misszió nem az egyház vagy a hívő ember egy feladata a sok közül, amire más egyéb mellett időnként figyelmet és erőt kell fordítani. Ha a misszió csupán időnként végzendő feladata a kereszténységnek, akkor az sohasem lesz valóban hatékony.
A misszió tulajdonképpen nem más, mint egy közösség vagy egy ember kisugárzásának hatása. E kisugárzás a személyes, mélyen átélt hitből fakad. E levél elején említi az apostol Timóteus képmutatás nélküli hitét (1:5). Ugyanilyen elkötelezett hit rajzolódik ki előttünk, ha István királynak fiához írt Intelmeit olvas-suk. Elkötelezett, naponta megélt Krisztushoz tartozás, azaz hit nélkül nincsen misszió.
A kisugárzás - akár személyes, akár közösségi - mindenképpen megérinti a kívülálló embert, és vágyat ébreszt benne a közösséghez tartozásra. Csakhogy ahhoz, hogy ez meg is történhessen, másra is szükség van. Pál apostol erről ír, amikor Timóteust arra inti, hogy legyen józan mindenben. A hatékony misszióhoz a kisugárzáson túl szükség van erre a fajta józanságra. Ez nyilvánvalóan nem az ittasság ellentéte itt, hanem egyfajta megfontoltság, széles látókörűség. Az a józan ember, aki ismeri és meg tudja ítélni saját korát, helyzetét és a világot, ami őt körülveszi.
Pál tehát erre a józanságra inti Timóteust. Ez a józanság volt meg István királyban is, hiszen tudjuk, hogy korának egyik legműveltebb embere volt. Nem csak a Szentírást és az egyház tanításait ismert jól, hanem az ókori görög bölcseket, és az egyházi atyák műveit is. Ezeken túl pedig tudta, hogy mi a történelmi küldetése földi életében. István király kora ugyanis erősen hasonlított ahhoz, amiről Pál írt levelében, vagyis "amikor az egészséges tanítást elviselhetetlennek tartják, és saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat-. A X. században az egyház igen nagy válságban volt Európában. Ebben a helyzetben ismerte föl Szent István, hogy a pogány magyarságot a nyugati kereszténység megújuló ágához kell kapcsolni.
Tehát az tudja az evangélista szolgálatát maradéktalanul teljesíteni, aki sugárzó hite mellett józansággal, és az azt megalapozó ismerettel bír. Ez éppen így van ma is. Én magam hallottam már, hogy valaki büszkén azt mondja magáról: "én egykönyvű ember vagyok - nem olvasok mást, csakis a Bibliát.- Az ilyen mondat egyfajta remete-szemléletről tanúskodik, amikor valaki nem akar a valósággal szembesülni, hanem folyamatosan a Bibliához menekül. Természetesen nagyon fontos, hogy a Szentírást naponta tanulmá-nyozzuk - de minden más irodalmat elvetni: bizony óriási és szomorú úttévesztés. Aki nem ismeri saját korát, mindazokat az emberi és egyéb körülményeket, amik között azok élnek, akiknek el akarja mondani Isten örömüzenetét - az marslakóként, teljesen idegenül áll majd az emberek elé, akik nem fogják megérteni mondandóját. A hit mellé kell a tudomány is - nem csupán Isten, hanem az éppen mostani világ ismerete is. Ha végigtekintünk az egyház történetén, világosan láthatjuk, hogy csak az olyan missziók tudtak eredményesek lenni, ahol az evangélium hirdetői tisztában voltak hallgatóságuk helyzetével.
Timóteus és István király példa arra is, hogy nagy segítség a misszió során, ha van az embernek példaképe és segítője. Timóteusnak ott volt Pál apostol, István királynak pedig II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár. Ők ketten, látva az európai egyház hanyatlását, egész életükben azon fáradoztak, hogy egyházi és világi oldalról is sikerüljön Európa megújítása. Nem véletlen, hogy István éppen ettől a pápától kérte koronáját.
De mi a helyzet velünk? Találhatunk-e mi példaképet magunknak? Természetesen itt van Szent István, akit éppen ma ünneplünk. Nagyon jó, hogy ezredéven át világít számunkra az ő emberi és vezetői nagysága. De ha körülnézünk ma, látunk-e példát? Európában a történelmi egyházak ugyanolyan mély válságba jutottak, mint egy évezreddel ezelőtt voltak. Mi mást mondhatnánk, amikor vannak országok, ahol egyházilag megáldják egyneműek házasságát, vagy lelkésszé szentelnek olyan embereket, akik vállalják azonos neműekhez való vonzódásukat? A történelmi egyházak eresztékeikben recsegnek-ropognak. Hol van még fény? Hol látható még nyüzsgő egyházi élet? Ott vannak persze az üzlet, siker és pénz mai egyházai. Az olyan közösségek, mint Magyarországon a Hit gyülekezete, amelyek a mai ember viszkető fülének kedves dolgokat hirdetnek. Pl. hogy Isten azt akarja, hogy gazdag és sikeres legyél, imádkozz jól, és add nekünk a tizededet, és meglátod, sikeres leszel. Ezek az üzlet-egyházak ma, és amíg ilyen kort élünk, sikeresek lesz-nek, de Krisztus tanításához nem sok közük van. Azután ott vannak még az elbutíthatók és elbutítottak uniformizáló egyházai, mint pl. a Jehova tanúi, vagy a szcientológusok. Ezekben a közösségekben nem kell gondolkodni, nem kell a kisebb-nagyobb döntéseket személyes lelki küzdelem árán meghozni, elég csak vakon hinni, amit a tanító hirdet, és elég vakon engedelmeskedni minden előírt szabálynak. Mindez persze jelentkezhet keresztény köntösben is, de a Krisztushoz való személyes kötődés szabadsága nélkül nehezen tekinthetők az ilyen közösségek valóban kereszténynek.
Ha ezeket a kvázi-egyházakat kivesszük a sorból, mi marad még követhető példaként előttünk? Karl Rahner katolikus teológus szerint a jövő kereszténysége vagy Szentlélekkel áthatott, és ennek következményeként misztikus lesz, vagy nem lesz. És valóban: ott tudnak még sugározni keresztény közösségek, ahol az emberek a Szentlelket hívják, várják, és azzal naponta feltöltődnek. Nem tehetünk mi sem mást, mint hogy először fölismerjük saját és közösségünk életében a Lélek hiányát, majd pedig kérjük a Lelket, hiszen az Isten mindenkinek ad Szentlelket, aki azt kéri. Ez minden kisugárzás alapja.
De az ige és István példája még egy szempontra figyelmeztet. Zakariás prófétánál olvastuk, hogy "nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel-. István királynak is, és a történelem folyamán mindenkinek tapasztalnia kellett, hogy nem hogy egy nép, de egyetlen ember sem lesz parancsra krisztus-követővé. A hitet nem lehet belenevelni senkibe. Nevelni, formálni csak "modor-keresztényeket- lehet, azaz olyan embereket, akik a keresztény élet külső formáit gyakorolják, de a tartalom, a Krisztussal való kapcsolat hiányzik. A misszió tehát végül is egyedül isten munkája. Ő az, aki megadhatja bárkinek, hogy felé forduljon, és kinyújtott karját elfogadja. Ezért a mi lehetőségünk végül is az ima. Ima, ami elsődlegesen a saját Krisztussal való lelki közösségünk újra és újra való átélése, feltöltődés sugárzó erővel. És ima, azaz könyörgés azért, hogy Isten Lelke nyisson utat az igének bennünk, rajtunk keresztül, és másokban.
Szent István királyunk az ilyen élet örök példája marad minden keresztény hívő számára. Mi ezer év távlatából hálát adhatunk ma Istennek, hogy Vajkból Istvánt formált. És hálát adhatunk azért, ha bennünket is felhasznál az evangélium terjesztésének szolgálatában.

Ámen.


Elhangzott augusztus 20-án.