Nyomtat Elküld Olvasási nézet

BESZÁMOLÓ A JELENTŐSEBB IFJÚSÁGI PROGRAMOKRÓL

Az elmúlt hónapok jelentősebb programjai

Február 02.:
"A jövő ifjúsága - az ifjúság jövője" címmel ifjúsági konferenciát szerveztünk a Magyar Cserkészszövetség IV. kerületével és a Közép-dunántúli Reg. Ifj. Szolgáltató Irodával közösen. A konferencián előadást tartott többek között Talabér Márta, a Veszprém M-i Közgyűlés alelnöke; Öcsi József a KD RISZI irodavezetője; Szabó László, az ISM ifjúsági ügyekért felelős h. államtitkára. A konferenciát hajnalig tartó cserkészbál követte.

Március 7-8., Mór, Szolgáló Szeretet Háza
A megalakult Parkoló Ifjúsági Kör, köztük cserkészcsapatunk vezetői Mórott (Fejér m.) töltött egy hétvégét, a helyi református egyház ún. Szolgáló Szeretet Házában. A vidám és tartalmas programon a bibliai Gazdag és Lázár történetét dolgoztuk fel a drámajáték eszközeivel, de volt Táncház, vetélkedő, közös éneklés is a programban. A hétvége egyik, mindenképpen a legtöbbet emlegetett eseménye volt a Testvérek együttes vezetőinek zenés szolgálata, koncertje. A hétvégét nem „csak” magunk, hanem kálózi, csákberényi, móri fiatalokkal töltöttük el, de érkeztek vendégek Budapestről sőt, még Békéscsabáról is. Ezúton is köszönet illeti a Parkoló felnőtt segítőit, a faluba még nem egy esztendeje költözött Kisantal Tibor és felesége, Kisantal Zsuzska szervezői munkáját.

Március 16., Magas-Bakony
Cserkészcsapatunk és a Parkoló Ifjúsági Kör egész napos túrán járta be a Porva-Csesznek MÁV áll. - Ferencházi –rét – Hálóvetők-völgye – Fenyőfő – Vinye útvonalat. Útközben megfigyelhettük az ébredező természet első hírnökeit, és a majdani tavaszi hétvége helyszínét is.

Március 15., Nemzeti Ünnep
A cserkészcsapat és a Parkoló Ifjúsági Kör szavalattal közreműködve vett részt a királyszentistváni ünnepségen.

Áprlils 06., Budapest, Kiállítás és koncert
A Parkoló Kör Budapesten járt, ahol a Millenáris „Világraszoló Magyarok” c. felemelő és rendhagyó kiállításának megtekintése után 2000 fiatallal együtt hallgattuk végig az Testvérek együttes „Neked szól a dal ” c. lemezbemutató koncertjét a Petőfi Csarnokban.

Április 26-28., Próba éjjel, a fenyvesek között
Cserkészcsapatunk nagyvázsonyi cserkészjelöltekkel közösen töltötte el tavaszi hétvégét Fenyőfőn. Vasúton és lovaskocsin érkeztünk meg a 130 lelkes bakonyi faluba, ahol sok játék, rövid túra, éjszakai próba, esténként tábortűz és katolikus istentisztelet volt a program. Sikeresen próbázott és tehet cserkészfogadalmat Kisantal Máté, Kisantal Míra, Gaál Alexandra, Vaskó Tímea; kiscserkész-ígéretet pedig Beke Márton. A fogadalom-tételi ünnepség részleteiről a címoldalon olvashatnak.

Május 4-5., „Diadal” Nagyvázsonyban
A Parkoló Ifjúsági Körrel Nagyvázsonyban vettünk részt a helyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület által szervezett Kistérségi Ifjúsági Majálison. A rendezvényen 8 kisközség ifjúsági közössége vett részt, ahol az értékes díjakkal is járó vetélkedő első helyezését mi, „Parkolósok” hozhattuk haza. A zsűrit elnöke Csejtey István, a Külügyminisztérium főosztályvezetője volt, míg a zsűri tagjait a környező kistelepülések polgármesterei alkották. A Parkolót kévpviselték: Gubicza Rita, Szabó József, Hőgye Loránd, Major Gábor. Gratulálunk a győzteseknek!

Június 09-én jóhangulatú családi napot szerveztünk, melyről a Gyülekezeti Híreink rovatban található részletesebb leírás.

Június 16-17-én rendezte meg a cserkészcsapat nyárköszöntő éjszakai portyáját. A túrán vonattal mentünk Balatonfüredre (Káptalanfürdőn a kánikula miatt leszálltunk és fürödtünk egyet, így 19.30-ra értünk Bfüredre) ahonnan Bocsár-hegy - Balatonszőlős - Pécsely útvonalon Vászolyig túráztunk. Éppen időben értünk a faluba, mert egy igazi nyári vihar ért el bennünket, így a plébánia épülete és kertje adott védelmet és szállást a csapatnak. Másnap az udvari Öreg-hegy-Örvényes útvonalon folytattuk a túrát megérkezve Örvényesre, ahol a vizimalom látványa nem csökkentette a 32 fokos hőség okozta tikkadtságot. Annál inkább esett jól a fürdés a Balatonban, a rögtönzött kidobóbajnokság, amit a strand-büfé teraszán szakaszokban nézett belga-brazil meccs fűszerezett (szegény Belgium... - a szerk.). Este 19.30-ra értünk haza - hál' Istennek - épségben és kellően lepirulva. SDG!

JÚLIUS 8-14., NYÁRI NAGYTÁBOR
Cserkészcsapatunk és a zánkai-nagyvázsonyi hittanosok 7 napot töltöttek a csodálatos környezetben fekvő Diósjenőn (Börzsöny). A közös programokon túl volt cserkészeink számára 2 napos hosszú túra kisvasúttal, hajózással, dömösi Rám-szakadékkal és összesen mintegy 30 km gyaloglással egybekötve. Jártunk a tábor alatt Vácott, Kisorosziban és Visegrádon valamint a nógrádi és a drégelypalánki váraknál is. A hétnek az ószevetségi József-történetek és az ahhoz kapcsolodó bibliadráma-körök adtak lelki többletet, a jó hangulatról az esténkénti tábortüzek (is) gondoskodtak. A tábort az ISM Közép-dunántúli Reg. Ifj. Tanácsa is támogatta. A tábor vezetői voltak: Fábry Szabolcs csapatparancsnok, Gondos Gábor (ref. lelkipásztor, Zánka), Gubicza Rita cserkész-leányvezető, Kunák Klára fh., felnőtt önkéntes. A tábor összlétszáma 42 fő volt.

AUGUSZTUS 11. - Hazaérkeztünk a tengerről/az évadzárás napja
45 fős (24 séd-völgyi, 17 zánkai gyermek és fiatal valamint kísérők, vezetők) kontingensünk augusztus 11-én érkezett haza a horvátországi csereprogramról. A szakadó eső és az IBUSZ félretájékoztatás ellenére jóhangulató programokon megismerkedtünk a kisebbségi, isztriai olasz és tengermelléki magyar közösségek életével. Megtekintettük Pola (Pula), Rovigno (Rovinj), Fiume (Rijeka), Moshiena (M. Draga), Abbázia (Opatija), Zágráb (Zagreb) városait; rákásztunk, halásztunk, játszottunk és hajóztunk Cresso (Cres) szigetére - arra a szigetre, ahova IV. Béla király menekült a tatárok elől.

OKTÓBER 19., Cserkészcsapatunk szervezésében jó hangulatú egyházmegyei ifjúsági találkozó volt Sólyott
Október 19-én Sólyban vettünk részt szervezőként az egyházmegyei ifjúsági találkozón. Az összesen mintegy 100 fiatal az Elveszett és megtaláltatott témakörben dolgozott fel dramatikus eszközökkel különböző bibliai történeteket majd az eltévedt bárány mintájára a csapatok "eltévedt bárányokat" kutattak fel a faluban és válaszoltak a nyomozójáték falukutatós kérdéseire. Az alkalmat Molnár Csaba (Nemesvámos) és Fábry Szabolcs (Nagyvázsony) szervezték Fauszt Gyula (Papkeszi), Weseczky Szabolcs (Gyulafirátót-Kádárta) közreműködésével. Áhitaton Igét Weseczky Szabolcs hirdetett. A találkozónak a Sólyi Református Egyházközség és lelkésze (Bikádi László) valamint az 1486. sz. István Fejedelem Cserkészcsapat adott otthont. A jó hangulatú rendezvényt várhatóan az egyházmegyében sportnap és tematikus ifjúsági nap követi télen ill. tavasszal.
A rendezvény résztvevőit Németh Gyula ref. esperes úr is köszöntötte. A rendezvényen részt vettek Szentgál, Balatonarács, Balatonkenese, Balatonfüred, Tihany, Nemesvámos, Várpalota, Tapolca, Köveskál, Gyulafirátót, Kádárta, Nagyvázsony, Taliándörögd és Sóly, Vilonya református 12-18 éves fiataljai valamint a Pápai Református Kollégium középiskolásai.


































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...