Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti alkalmaink ajánlata

Reméljük, hogy a kereszteléssel valóban új kezdődik az egész család életében, ezért néhány gyülekezeti alkalmat ajánlunk a figyelmükbe:
Vasárnap az istentisztelettel párhuzamosan gyermekistentiszteletet tartunk, ahová már másfél éves koruktól járhatnak a gyermekek. Nyáron táborba várjuk a gyerekeket. Évközben családi programokra. Majd hitoktatásra és a konfirmációra.
Konfirmáció és felnőtt keresztség
“A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.” Péter apostol 2. levele 1,5-8
A Heidelbergi Kátét tanuljuk alkalomról-alkalomra. Őszinte örömmel várjuk azokat, akik úgy érzik, hiányzik a keresztség, vagy a konfirmáció, Isten ismerete az életükből!
Az úrasztalánál elmondott fogadalom szövege így hangzik:
Ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, református keresztyén anyaszentegyházunknak egész életemben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatkész tagja leszek.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 60374

  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...
  • 2026. október 05., hétfő

    Már hivatalos dunamelléki püspökjelöltekként válaszolhattak a kérdésekre Lovas András és Nyilas Zoltán a Ráday Gyülekezeti napon, Kecskeméten.
  • 2026. október 04., vasárnap

    Ezernél is többen regisztráltak a Ráday-napok gyülekezeti napjára, melynek ezúttal Kecskemét adott otthont. Istentisztelet, püspök- és főgondnokjelölt...