Nyomtat Elküld Olvasási nézet

16. túra: Dobogókő - Visegrád, komp

2004. szeptember 19-én kellemes, őszi napsütésben vághatunk neki mai túránknak. Mivel Dobogókő és a Sikárosi őrház közötti távolság nem túl nagy, és szint is alig van, úgy döntöttünk, hogy a látnivalót alig kínáló útszakaszt kihagyjuk. Pilisszentlászlóra mentünk autóval, a Kis Rigó Vendéglő elől pedig elindultunk Sikáros felé. Erős lejtővel érjük el az erdészeti műutat, melyen jobbra fordulunk. Tőlünk balra egy lőtér található. Haladunk a műúton, majd kis idő múlva belépünk az erdőbe. Szintúton haladunk, mellettünk egy kiszáradt patakmeder, majd ismét beleütközünk a műútba és át is kelünk rajta. Átkelünk a kiszáradt patak fahídján, majd néhány lépés múlva megtaláljuk a Kárpát-forrás, még szárazságban is vizet adó foglalatát. A műút alatt hullámvasutazik ösvényünk. Egy kisebb gaztenger közepén megtaláljuk a Lenkó-emlékművet. Innen 400 méterre áll a Sikárosi őrház. Gyenge minőségű gumibélyegző a főbejárattal szemközti fán. Visszafele a változatosság kedvéért a műúton haladunk, ahol biciklisekkel találkozhatunk. Nagyon kellemes, lejtős szakaszon gyalogolunk, majd nekivágunk a Kis Rigó előtti 300 méteres erős kaptatónak. Innen Pilisszentlászló kocsmájába megyünk, ami a faluközpontban található. A mogorva, lassú kocsmáros kérésünkre kiszolgáltatja a bélyegzőt. Északkelet felé fordulunk és elindulunk a Pap-réti erdészház felé. Hosszas emelkedővel megkerüljük a Rózsa-hegy hatalmas tömbjét, majd kiérünk a Szarvas-szérűre, egy szép, nyitott mezőre, ahol a védett Őszi kikerics is nő. Az erősen lejtő műúton elhaladunk egy hatalmas öreg tölgy mellett, majd 800 méter menetelés után elérjük a Pap-réti erdészházat, ahol hemzsegnek a puhányok. A bélyegzés után visszafele nagyot szívhatunk, ha nem a műutat választjuk, hanem inkább egy délnyugat felé emelkedő nyiladékot. Ez a nyiladék rendkívül erős emelkedővel felvezet bennünket a Szent-László-hegy 590 méter magas csúcsára. Visszatekintve csodálatos panoráma tárul elénk. A hegyen magasles található, de arról sajnos nem lehet sokat látni. Lefutunk a Szent-László-hegyről, majd beletorkollunk a virágos Szarvas-szérűbe. Ismét megmászva a Rózsa-hegyet visszajutunk az autóhoz Pilisszentlászlóra. Irány Visegrád! Visegrádon pecsételni a bobpályához közeli, elegáns étteremben tudunk. Innen felmehetünk a Nagy-villámi kilátóba, ahonnan biztosan szép a kilátás, de ottjártunkkor, "Műszaki okok miatt zárva- volt. Dühünket bobozással enyhítettük. Hazafele megálltunk a Panoráma út szép kilátást kínáló parkolójában, ahonnan visszatekinthettünk Visegrádra, ha éppen egy kínai nem állt bele a képbe.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...