Akik már évekkel ezelőtt is rendszeresen látogatták istentiszteleteinket, bizonyára mindannyian emlékeznek rá, mert - egy gyermekkori betegsége miatt mozgáskorlátozott lévén -ha szeretett is volna észrevétlenül meghúzódni, tolókocsija miatt nem tehette. Azt már kevesen tudták, csak akik közelebbről is megismerkedtek vele, hogy Gyöngyösre kerülése előtt református lelkészként gyülekezetben szolgált. Ki is volt Erzsike néni, aki ha meg sem szólalt, egyre kisebbre zsugorodó testéből felénk küldött mosolya már akkor is bíztatást sugárzott?

Tokajban született, templomos, istenfélő, református földműves családban. Betegségére való tekintettel adták szülei egyházi intézménybe, ahol diakonissza testvérek nevelték. Noha engedelmesen megtanulta tőlük a bűnök bocsánatáról szóló örömhírt: mivel jó magaviseletéért mindig dicsérték, nem értette, miért is lenne szüksége bűnbocsánatra. Egy hétköznapi eset kapcsán aztán a Szent Lélek megvilágosította előtte a saját bűnei súlyát - és a Krisztusban nyert kegyelem érthetetlen gazdagságát.
Felnőve könyvelőként dolgozott, lelkiismeretes munkájáért megbecsülték a tokaji téeszben is, nyílt templombajárása ellenére.
Egyházunkban - évekkel a rendszerváltás előtt - meghirdették a levelező teológiai oktatást Amikor Erzsike néni jelentkezett rá és elvégezte, nem gondolt arra, hogy valaha lelkipásztorként szolgáljon, csupán a Bibliát szerette volna jobban ismerni és érteni. Az egyházi vezetőség azonban éppen nem talált a Polgár környéki kislétszámú, csekély javadalmú szórványgyülekezet elhanyagolt parókiájára lelkészt. Végül őt biztatták rá: vállalja el, s meg is tette: hatvan év körüli nő létére, akkor még két bottal közlekedve szervezte a parókiafelújítást, erősítette a rászorulókat, hirdette az igét.
Amikor aztán romló egészségi állapota végképp tolószékbe ültette, már önállóan nem láthatta el a lelkészi szolgálatokat. Gyöngyösre költözött, huga családjához. De mert nem volt egyszerű elfogadnia azt a kedvességet, amellyel keresztlánya, Pruzsinszki Jánosné Éva - családjával együtt - körülvette, s még szolgálni szeretett volna, éveket töltött közben az Aranyosapáti melletti református szeretetotthonban, ahol még hasznossá tehette magát könyvelőként is, lelkigondozóként is. Amikor pedig erről is le kellett már mondania egészségi állapota miatt, még mindig szolgált bátorító leveleivel, telefonjaival sokaknak szerte az országban.
Szemünk előtt zajló öregkora kiábrázolta nekünk Pál apostol vallomását: "nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra." Ezért valljuk reménységgel a folytatást is: "ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökévaló mennyei házunk." (2Korinthus 4,16. és 5,1.)
Kéri Tamás