Amikor idén februárban Bodorné Erzsike adminisztrátorunk olvasta, hogy a Nemzeti Civil Alap újra meghirdette 2004. évi pályázatait, rögtön felkeltette érdeklődését a "kapcsolatépítés határon túli civil szervezetekkel- című. Megkérdezte tőlem, mit gondolok, kikkel vegye fel alapítványunk a kapcsolatot. Számomra egyértelmű volt, hogy az internet böngészőn kárpátaljai református szervezetet keressek. Az ottani, nehezebb helyzetben még fontosabb a kapcsolat, a segítség, mint akár a földrajzilag közelebbi Felvidéken, akár Erdélyben, ahonnan a legnagyobb számban települtek gyülekezetünkbe. Másrészt a kárpátaljai komoly gyülekezeti és missziós munkáról már sok jót hallottam. Keresésem egyetlen nevet adott: a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetét (KRISZ).

Miután indítványunkat a szervezet örömmel fogadta, megírtuk a pályázatot, beadtuk, nyertünk. Mire ez kiderült, már áprilist írtak, s a lebonyolítás legvégső határideje május 31-e volt! Megkezdődött hát gőzerővel a szervezés telefonon, e-mailen, ami - főleg az odaáti körülmények miatt - kissé nehézkes volt.
Közben május 6-án mód nyílt arra, hogy Kárpátaljára utazva, személyesen is találkozzunk a KRISZ vezetőivel. Jó volt látni, hogy nehéz körülményeik között nem a panasz foglalja le életüket, hanem Isten dícsérete és az evangélium kárpátaljai fiatalok közti terjesztése. A szövetség tagjai a gyülekezetekben segítenek a gyermekek és fiatalok közti munkában, hitoktatásban, táborozásban. A vezetők elmondták, hogy a gyöngyösi utat a leghűségesebb tagok ezévi jutalomútjának szánják.
Végül sikerült mindent (vízum, autóbusz, szállás, étkezés, kirándulások, ajándékkönyvek) megszervezni. Május 19-én déltájban 18 fiatal és a tiszaújlaki lelkészházaspár gyalogosan lépte át a tiszabecsi határt (megtakarítva ezzel a vámvizsgálat kényelmetlenségeit), ahol már várt rájuk a megrendelt autóbusz. A három nap alatt vendégeink megismerkedtek többek közt az egri várral, a recski haláltábborral, meg a palóc babák múzeumával.
Természetesen adminisztrátorunk mindent nem tudott egyedül elintézni, nagy szükség volt azok segítségére, akik önként jelentkeztek. Lelkes asszonyaink szívesen szolgáltak (ki vacsorára tálalt, ki a reggelinél segítkezett, voltak, akik a pénteki ifi miatt este 9-ig mosogattak...).
Tulajdonképpen az volt az egyik cél, hogy épüljenek kapcsolatok. Többen cseréltek is címet, telefonszámot. Mi pedig reméljük, hogy lesz folytatása még ennek.
Ha az eredményeit keressük, akkor a tartalmas hétvégén, a barátkozásokon, a közös szolgálat örömén kívül volt egy pár perc, amely talán mindannyiunk lelkét megsimogatta. Ez az volt, amikor a tiszaújlaki lelkész (Sipos József) beszélt a templomban. Elmondta, hogy szerinte nem kell december 5-e miatt keseregnünk. Inkább figyeljünk oda egymásra. Akik eddig szerettek, azok ezután is szerethetnek, akik eddig tartottak kapcsolatot, azok ezután is tarthatnak. Jézus Krisztusban van egyedüli reménységünk. Ő nem tagadott meg bennünket, mondta.
Isten áldja meg ezeket a fiatalokat, akik - reméljük - a helyükön állva hordozzák hűségesen a terheiket, és gazdag áldást kívánunk mindazokra is, akik közülünk jócskán kivették részüket a segítségben. Együtt bíztasson minket kárpátaljai testvéreink ajándéka, a gyülekezeti termünk bejárati falán lévő szép beregi szőttes, melyen ez az ige olvasható:

˝REMÉNYKEDJ SZÜNTELENÜL ISTENEDBEN!˝
(Hóseás próféta 12,7)
Kéri Tamás