Elhagyott a nyáj,

mert megvertek.
Éjszaka van,
s a juhok a farkasokkal barangolnak.
Csontjaim összetörve,
maradék erőmet a szél pengéje darabolja,
keselyűk táncolják keringőjüket
a rám szakadó fellegeken,
torkom némaságba szárad,
s könnyem dioptriáin át belém szúr
minden egyes bárányom sajnálkozó tekintete,
ahogy messziről pillantásaikkal figyelnek.

(Ordasodik az ország,
a pásztor kiterítve,
s csak dől, egyre dől
Isten serlegéből a hatalom bora
farkasra és bárányra egyaránt.
Nincs nyáj. Volt-e valaha?
Minden szív megállt,
csak az idő megy tovább,
meg a mozdulatok, meg a száj,
meg a gépek, meg a képzelet, meg a szél...
Halottas menet násztánca.
Hát mindenki megőrült?
A pásztor! - kiáltanám -
Nem látjátok, nem értitek?)

A láthatatlan világban
minden angyalom készülődik
a legnagyobb felvonulásra.
Ne féljetek!

Már csak három nap:
elkezdődött a visszaszámlálás.
Még visznek tehetetlenül, holtan,
de a teremtés gigászai már ellepték a földet:
az élet legyőzte a halált.

Siessetek az utcákra,
állítsatok meg mindenkit,
kiáltsátok a háztetőkről:
Holnapután feltámad,
holnapután ünneplünk!
Mindenki készüljön!

Háló Gyula