Október 31-e a reformáció emléknapja, mert a hagyomány szerint Luther Márton 1517-ben e napon függesztette ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ez egy mai mértékkel mérve kb. négy nyomtatott oldal terjedelmű vitairat volt, amely a korabeli egyház búcsúval kapcsolatos gyakorlatával száll szembe. Nem árt az ünnep alkalmával újra tisztázni, mi is az a "búcsú-, hiszen erről - kivált nekünk, protestánsoknak - többnyire csak homályos elképzeléseink vannak: nagy falusi ünnep, amelynek valami különös módon köze van a bűnbocsánathoz.

A búcsúról szóló (mindmáig érvényes) római katolikus tanítás a következő:
(A katolikus egyház katekizmusa című, magyarul
1994-ben megjelent mű 1471. és 1479. pontjait idézem)

"A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése, melyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesíti tagjait.
A búcsú részleges vagy teljes aszerint, hogy részlegesen vagy teljesen megszabadít a bűnök ideig tartó büntetésétől. ...
Mivel a tisztulás útját járó elhunyt hívek ugyanannak a közösségnek, vagyis a szentek közösségének tagjai, mi is segíthetünk rajtuk, megszerezve számukra búcsúkat, hogy ezek következtében a bűneikért járó ideig tartó büntetésektől megszabaduljanak.-

Hogyan értelmezzük ezt a tömör meghatározást?
Számunkra először is a "bűneink ideig tartó büntetése- kifejezés szorul magyarázatra. Ez a fogalom leginkább "bűneink következményét- jelenti (azt a sok szenvedést, nyomorúságot, betegséget stb., amelyet miattuk el kell viselnünk). A katolikus tanítás szerint ezeket (vagy egy részüket?) Isten szabja ki ránk személy szerinti büntetésünkül, az örök büntetésen (azaz az Ővele való közösség megszakadásán) felül. A megtérés csak ez utóbbit (a kárhozatot) törli el, az előbbit (bűneink következményét) nem.
A katolikus tanítás még azt is kimondja, hogy ha ezeket az "ideig tartó büntetéseket- (azaz bűneink személyre szabott következményeit) életünkben (mi, hívők) nem töltjük ki, azok a halálunk után is elkísérnek minket, és ott folytatódnak egy darabig - ez az úgynevezett "tisztítótűz- tana.
Azt is tanítják, hogy bűneink e következményeit lerövidíthetjük, vagyis bizonyos feltételekkel (pl. egyházi ünnepeken, szertartásokon, zarándoklatokon való részvétellel) részben vagy egészben mentesülhetünk alóla. Ez pedig a "búcsú- tana. Az "ideig tartó büntetésnek- ezt az elengedését e tanítás szerint az ember nem csak saját magának, hanem mások, még a tisztítótűzben szenvedő holtak számára is megszerezheti. Ez az elengedés (búcsú) "Krisztus és a szentek érdemei- jóvoltából lehetséges, az Egyház közvetítésével.

Vitába szállna-e Luther a mai római katolikus tanítással? Az kétségtelen, hogy a kifogásolt "búcsú- gyakorlatának legkirívóbb része (az isteni büntetés elengedésének áruba bocsátása, a pénzen vehető bűnbocsánat) ma már a múlté.
Az is vitathatatlan azonban, hogy a búcsú "dogmája- máig érvényes, és ez változatlanul több ponton ütközik a mi bibliaértelmezésünkkel.

-Először: Maga az "érdem- szó sem bibliai. Még Krisztus megváltó tettével kapcsolatban sem fordul elő az Újszövetségben, ami érthető is, hiszen túlságosan rideg kifejezés lenne ez mind az "Atya és Fiú-, mind a "vőlegény és menyasszonya- viszonylatában. Krisztus követőinek tetteivel kapcsolatban pedig a Szentírás egyenesen kizárni látszik azt a gondolatot, hogy nekik "érdemeik- lennének(Ef2,8-9 1Kor1,29k). De még ha nem ezzel a rideg szóval fogalmaznánk is, akkor sem olvasunk a Bibliában arról, hogy hívők nyújthatnának segítséget egymásnak a bűnbocsánat Istentől való elnyerésében.

-Másodszor: Jó cselekedeteknek a Biblia sohasem a vallás gyakorlásának elemeit (istentisztelet, ima, zarándoklat stb.) nevezi, hanem mindig a mindennapi élet gyakorlati tetteit, olyannyira, hogy néhány helyen ezeket nevezi helyes istentiszteletnek is. (És58,5k Mik6,6k Jak1,27) A vallás gyakorlásának a Szentírás csak annyiban tulajdonít jelentőséget, ha személyiségünket szeretetközösségbe hozza Istennel, hogy Ő azt a jó irányban formálhassa. Ettől nagyon távol állna az a gondolat, hogy a vallásos cselekményekkel, azokat tárgyiasítva, "üzletelni- lehessen.
-Harmadszor: A személyes ajándékozás jellegű kapcsolat a túlvilággal (egy meghalt "szent- érdemeiből kapok, hogy egy meghalt hívőnek továbbadjam) egyszerű képzelgés, nyomát sem találjuk hasonlónak a Bibliában, sőt a Biblia az élők és holtak közti válaszvonalat hangsúlyozza, amin nincs átjárás. A hegyen megjelenő Mózessel és Illéssel is csak Jézus beszélgetett, az ugyancsak jelen lévő tanítványok úgy tűnik, nem (Mt17,3 Mk9,4 Lk9,30).

-Negyedszer: Ez a tanítás a hívő emberek közt többféle egyenlőtlenséget sejtet. Az úgynevezett "szentek- a felső kaszt, mivel nekik Isten előtt figyelembe vehető érdemeik vannak. Aki a búcsút másnak szerzi meg, valahol középütt áll, hiszen mások (a "szentek-) "érdemét- kell ugyan igénybe vegye, de azt tovább ajándékozhatja (nyílván, mert ő maga már nem áll "ideig való büntetés- alatt). A búcsú hasznának élvezője, a szegény, bűnei következményeit büntetésként nyögő ember pedig alsóbb rendű hívő? Nem is beszélve az egyházi vezetők (pápák, püspökök, papok) felsőbbrendű helyzetéről, akik "Krisztus és a szentek érdemeinek kincstárát hivatalosan kezelik-. Jézus Krisztus szerint az ő követői körében egyetlen formában létezhet elsőség: a kézzel fogható (nem állítólagos érdemek cserélgetéséből álló) egymás közti szolgálatban.(Lk 22,26)

Láthatjuk hát, hogy bár a búcsúcédula-árusítás kirívó gyakorlata Luther erőteljes fellépése nyomán megszűnt, a búcsúnak a Biblia szellemével nem egyező tana ma is római katolikus hittétel, mint ahogy a mai napig az pl. az ostya átlényegülése Krisztus testévé, vagy az egyházi hagyományoknak a Szentírással egy szintre való emelése is dogma. Ragaszkodjunk hát hűségesen ma is a reformátorok által felismert igazságokhoz! A keresztény egység (ökumené) jó ügyét megalkuvással nem munkálhatjuk. KT