Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Noé Bárkája Református Óvoda

A Mezőtelki Noé Bárkája Református Óvoda története 13 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a faluban a magyar tannyelvű óvodát megszüntették, mondván, hogy nincs elég gyermek. A falu magyar közössége akkor döntött úgy, hogy önálló óvodát alapít. Az akkori lelkipásztor Gavallér Lajos irányításával a Mezőtelki Református Egyházközség vette pártfogásába ezt az ügyet és támogatta azzal, hogy először a gyülekezeti termet bocsátotta a gyerekek rendelkezésére, majd külön épületszárnyat toldott a parókiához, ahol "játszóházként- működtették az újonnan beindult kis intézményt. Ezzel együtt az egyházközség nemcsak az óvónő (közben felére csökkent) fizetésének pótlását, hanem a közköltség terheinek hordozását is vállalta.
Istennek hála a kezdeti mostoha körülmények ellenére is volt igény magyar és immár református óvodai oktatásra. A óvoda (játszóház) egyre népszerűbb és kedveltebb lett. A következő lelkipásztor, Jakabffy Zsolt Attila is szívügyének tekintette az óvodát. Annak ellenére, hogy az állam mindig "mostoha gyermekként- kezelte az intézményt, Istennek hála a gyerekek is szülők között is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. A kezdeti 7-8 gyermek után 2001-re már 17-18 gyermek játszott és tevékenykedett a parókia oltalmában.
Ez az örvendetes tény azonban magával vonta azt is, hogy a gyermekek "kinőtték- a jelenleg használt helyiséget. Ebből a meglátásból született meg a terv, hogy az új lelkipásztor, Fazakas Ferenc Sándor vezetésével bővítsék az óvodát. Sőt! E tervvel még messzebb merészkedtek: elhatározták, hogy napközi otthonossá alakítják, ezzel növelve az óvoda népszerűségét és vonzerejét.
Több mint három év erőfeszítés (imádságos munka és munkás imádság) után Istennek hála 2007 szeptemberében ünnepélyes keretek között egy modern, teljesen átalakított, nagy játszóteremmel és konyhával bővített napköziotthonba járhatnak a mezőtelki (és környékbeli) gyerekek. A 2007-2008-as tanévtől immár két óvónő (Tyirla Éva és Hegedűs Andrea) is oktatja a 22 gyermeket..
A Mezőtelki Noé Bárkája Református Óvoda nevével is szimbolizálja, mennyire a mentés, az (újra)megmaradás feladatát vállalta fel ebben a régióban.
Tudjuk, hogy nem kis feladatot vállaltunk. De hisszük, hogy Isten áldásával a keresztyén nevelés első lépéseivel, keresztyén erkölcsök elültetésével, hitben és hitre nevelhetjük gyermekeinket.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...
  • 2026. október 22., csütörtök

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján ismerjék meg az egyik református áldozat történetét: az alig 18 évesen elhunyt Ravasz István k...