Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyerekhét 2009.

"Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket" Mk 10,14

Isten iránti hálaadással a szívünkben tudatjuk, hogy 2009-ben is megrendezésre került az immár hagyományos kistemplomi gyerekhét. A napközis tábor július 27. - augusztus 2. között zajlott több, mint 80 gyermek részvételével. A hét témája a "gyermekek a Bibliában" volt. Naponta délelőttönként áhítat keretében tanulhattak a gyermekek Mózes, Sámuel, Izmáel példáján keresztül arról, hogy Isten hogyan viszonyul a gyermekekhez, hogyan gondoskodik róluk, hallgatja meg imáikat és ad célt az életüknek. A napi rendszeres közös éneklés mellett a témákhoz kapcsolódóan kézműves foglalkozások keretében mélyíthették el a gyerekek igei ismereteiket. Emellett rengeteg játék, autóbuszos kirándulás, sorverseny, egészségügyi és mentős bemutató tette tartalmasabbá a hetet. Hisszük, hogy ez a hét nemcsak egy "gyerekmegörzési" funkciót látott el sok család számára, hanem a gyülekezet legnagyobb missziós tevékenységeként lehetőség volt arra, hogy az Ige magját elvethessük az itt levő gyermekek szívében. A mag kisarjadásáért imában gondolunk minden résztvevőre. Reméljük, hogy az az érdeklődés, amely a szívekben kialakult, nemcsak egy pillanatnyi fellángolás, hanem tartós istenkeresés lesz, valamint bízunk abban, hogy mindazok a gyülekezeti segítők, akik munkájukkal hozzájárultak a tábor szervezéséhez és lebonyolításához, mint ajándékozók és építők, maguk is ajándékozottakká és épülőkké váltak. Minden eredményért Istené legyen a dicsőség!

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 144209

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...