Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Testvérgyülekezeti látogatás

Régóta érlelődik testvérgyülekezetünk tagjainál, hogy viszonozzák látogatásainkat és újra találkozzunk Monoron. Rengeteg egyeztetés és készülődés után, 2012 június 15-én egy 26 fős küldöttség érkezett hozzánk Rugonfalváról.
Istennek hála, mindenki egészségesen és boldogan érkezett meg, élükön a rugonfalvi új lelkipásztorral, Barabás Csaba testvérünkkel. Igyekeztünk tartalmas programokról gondoskodni, így a pénteki közös vacsora és monori városnézés után, szombaton kirándulni mentünk a Budai várba. Felemelő érzés volt a falak között sétálni testvéreinkkel, akik sokszor meghatódtak a környezet és az együttlét örömei miatt.
Katolikus testvéreinknek köszönhetően megnézhettük a Mátyás-templomot is, ami külön élmény volt azoknak, akik még nem jártak Magyarországon.
Délutánra táncházat szerveztünk, ahol a rugonfalvi fiatalok bemutathatták szűkebb hazájuk táncát, a sóvidéki táncokat, mindezt természetesen székely ruhában. Nagyon örültünk, hogy sokan megjelentek műsorukon és tényleg érezhették, mennyire csodáljuk őket, amiért őrzik és ápolják ezeket a hagyományokat. A táncházat követően vendégeinkkel a gyülekezet udvarára mentünk, ahol gondos kezek már előkészítették a sütögetni valókat és a tábortűz körül, népdalokat énekelve, talán minden eddiginél jobban érezhető volt a Szentlélek munkálkodása és jelenléte.
Vasárnapi istentiszteletünkön folytatódott és talán fokozódott a hála érzése szívünkben, hiszen Barabás Csaba lelkipásztor szolgálata és az azt követő rugonfalvi és monori köszöntések során többször elérzékenyültünk, éreztük, hogy családtagok vagyunk, éreztük, hogy valóban komolyan kimondhatjuk: testvérek vagyunk.
Istentisztelet után ellátogattunk a monori Trianoni emlékműhöz, ahol pár gondolat után elénekeltük a Szózatot. Mire visszaértünk, már kész volt a fantasztikus, vaddisznóból készült leves és pörkölt, amit jóízűen elfogyasztottunk.
Ezután már csak a pakolás és a búcsúzkodás maradt. Fájó szívvel bár, de elengedtük a Rugonfalváról érkezett gyülekezet tagjait azzal a reménységgel, hogy a monori ifjúság júliusban viszonozza látogatásukat.
A monori gyülekezet tagjai is megmutatták elkötelezettségüket. Köszönjük azoknak, akik a szervezés oroszlánrészét végezték, köszönjük a családoknak, akik vendéget fogadtak, sokan adakoztak, hogy ez a három nap teljessé válhasson, köszönjük szépen mindenkinek, aki adományokkal, vagy saját munkájával segített.
Isten áldását kérjük a két gyülekezet szoros kötelékének megtartására, mindkét gyülekezet életére!

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 47, összesen: 152689

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...