Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Mezőhegyesi Református Egyházközség viszonylag rövid történetre tekint vissza. Sajnálatos módon az egy évszázados fennállóság írott dokumentumainak majdnem minden része elveszett. [...]
A Mezőhegyesi Református Egyházközség a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerületéhez tartozik – melynek püspöke Dr Bölcskey Gusztáv – ezen belül, pedig a Békési Református Egyházmegye kebelébe tartozik, 2000 óta, mint missziói egyházközség. A Békési Egyházmegye jelenlegi határai, két település kivételével, megegyezik a közigazgatási megyehatárokkal.
Békés megyében – Csanád Vármegyében igen korán kezdett hatni a reformáció hatása. Jelei már az 1500-as évek végén megmutatkoztak. A külső és maradandó jelekben – úgymint templomépítés – azonban csak a későbbiekben, a türelmi rendelet után volt lehetősége a békési gyülekezetnek. A legtöbb templomunk, az 1790 és 1805 közötti időszakban épült. A megye ezen része, mint sok más egyéb dologban a templomépítés időpontjában is eltér a többiektől. Környékünkön később, a század elején épültek a kőtemplomaink. A szomszédos Tótkomlóson 67 éve épült torony nélküli református templom, Orosházán pedig az 1920-as években. Noha dátum szerint a XIX. század legvégére esik, de ide tartozik a reformátuskovácsházi templom, mely 109 éve épült.
A Mezőhegyesi Református Templom 103 éves. [...] 1909. szeptember 11-én lett felszentelve. Azonban az egyházközségnek 1884. január 1-től vannak anyakönyvei, ami azt feltételezi, hogy már ez előtt volt Mezőhegyesen református hitélet.
Az itt szolgáló Ménesparancsnokság református hitvallású tagjai és az idénymunkára ideérkező – majd le is telepedő – reformátusok egyre több száma igényelte és egyben bíztatta, azt a lelki kérelmet, mely meghallgatásra talált.
A gyülekezet első lelkipásztora Szabó Béla volt, aki 1909 és 1944 között (35 éven keresztül) teljesített Mezőhegyesen szolgálatot.
Ezt követően Tóth István, mint segédlelkész szolgált 1936-tól egészen 1982-ig (46 éven keresztül), haláláig. Itt kell megemlítenem Nagy Sándor orgonista, kántortanítót, aki 1909-től 40 éven keresztül szolgált egy községben, egy református gyülekezetben. Az egy Istennek a szolgálatában. [A gyülekezet jelenlegi lelkipásztora Erdősi Tibor 1991-től teljesít szolgálatot a Mezőhegyesi Református Egyházközségben]

Forrás: Erdősi Tibor - A Mezőhegyesi Református Templom és Gyülekezet Története (Kiadja a Református Egyházközség, Mezőhegyes, 2009)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 3, összesen: 103934

  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...