Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A MÚLT - rövid történelem

Fotó: Templomunk 2002/2003 telén, torony- és parókiabelső felújítás előtt fél évvel

A Nagyvázsonyi Református Gyülekezet a "Vasoni Reformata Ecclesia" az 1500-as évek utolsó évtizedében alakult meg. A Kinizsi várban állomásozó és szolgálatot teljesítő katonaság és várőrség hozta be a megreformált, Bibliához visszatérő hitvallást az akkori mezővárosba, Vasonba.
A templom mai formáját 1786-ban nyerte el. Falai egyenes és stílusjegyek nélküliek voltak fagerendás mennyezettel. Ebben a templomban és parókiában megfordult Csokonai Vitéz Mihály is, aki 1798-ban több hónapig itt tartózkodott Édes Gergely helyi lelkész-költőnél.
1800-ban cseréppel fedett toronnyal egészítik ki a templomot, melyet 1829-ben hanyag építése miatt lebontanak. 1830-ra elkészül a jelenlegi torony.

Egyik leghíesebb lelkész, Édes Gergely rövid életrajza:
ÉDES Gergely (Madar, 1763. jan. 24. - Tiszatarján, 1847. okt. 20.) költő, lelkész. Iskoláit Sárospatakon és Debrecenben végezte. A felvilágosodás eszméinek hatására fiatalon nyelvújítással és költészettel kezdett foglalkozni. Irt alkalmi költeményt, ódát, epigrammát. Sok műve kéziratban került az Akadémiára. A petri gulyás c. verse irodalmunk első műdala, amely szinte népdallá vált. 1797-ben áttelepült a Dunántúlra, rövid ideig Veszprémben, Nagyvázsonyban, Litéren, Balatonhenyén, majd 1817-1833 között Kupon lelkészkedett. Nagyvázsonyban,, 1798-ban hónapokig nála vendégeskedett Csokonai Vitéz Mihály. Az esemény emlékét tábla örökíti meg a Kinizsi Pál u. 65. sz. ház falán. Élénk levelezést folytatott Kazinczyval. Kupon öntötte végleges formába A halhatatlanság c. terjedelmes elbeszélő költeményét, amelyből a magyar falu kesernyés realizmussal megrajzolt képe bontakozik ki. Sokat fordított, főként klasszikus görög és latin szerzők műveit.







Kapcsolódó linkek

http://www.parokia.net

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...