2021. november 14., vasárnap - Pátyi Református Egyházközség Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Templomunk megújulása

2018-2021 között sor került a pátyi református templom széleskörű felújítására.
Templomunk 1783-ban épült, és mivel az építési területen magas volt a talajvíz, az évek során a falak dohosodtak. (tovább)

Ennek a kiküszöbölésére teljes padlócsere, továbbá az új padlóba fűtő rendszer kiépítése történt.

A templom felújításról Szabó István, a gyülekezet gondnoka számolt be részletesen. Mivel az épület műemléknek minősül, ezért a felújítással kapcsolatban egyeztetni kellett a Pest Megyei Örökségvédelmi Hivatallal. A korszerűsítéshez szükséges terveket László Zoltán építész-tervező, és Tóth András gépész-tervező állították össze. A korábban összeomlott fűtésrendszer helyett Gaál Csaba közreműködésével egy új Remeha kazánt és 2 légbefúvót szereltek be.

Továbbá Nagy Ádám Tető és Tér KFT-jét választottuk ki a tetőtér felújításához. A régi padló bontását és a zúzottkő beszállítását Simon Mihály és fia végezte. A padok, a szószék és a Mózes pad restaurálása is megtörtént, ezt Bölöni Melinda restaurátor művész KFT-je végezte 2019 áprilisától 2020 február elejéig. A templom padlót 50 cm mélyen kellett különböző kő frakciókkal feltölteni, illetve tömöríteni és szigetelni. A fűtőrendszer kiépítésében Mizsák Mihály és kollégája működtek közre.

Emellett Gombos Miklós harangöntő mester javaslatára mindhárom harang felújítására sor került. Gyülekezetünk tagjai, Mucsi Lajos, ifj. Vizi István és Vizi Dávid által, megtörtént az orgona tisztítása, továbbá hangosító- és kamerarendszer is kiépülhetett a templomunkban ifj. Vizi István segítségével. A templomtető újjáépítése György Sándor és Maxim Róbert vezetésével, több tetőfedő csapat közreműködésével történt. Beszámolhatunk még a templom teljes külső homlokzatfelújításáról. Köszönet ezért Tóth Tamásnak, Fekete Jánosnak és Tóásó Istvánnak. Utoljára maradt a két énekkirakó tábla restaurálása.

A pénzügyekkel kapcsolatban a következő adatokat ismertethetjük. A templompadló újjáépítése 20 millió forint, fűtés kiépítése 5 millió forint, padok, szószék, Mózes szék felújítása 39 millió forint, harang felújítása 2 millió forint, tetőfelújítás 9,5 millió forint, karzati padok restaurálása 3,5, tervek, műszaki ellenőrzés 3 millió forint, homlokzat felújítása 35 millió forint, előre nem tervezett költségek 3 millió forint volt. Az összesen 120 millió forintos felújítást a kormány 73,5 millió forinttal, az önkormányzat 16 millió forinttal támogatta, a gyülekezet 30 millió forint saját forrással járult hozzá.


A templomunkért való hálaadó istentiszteleten Soltész Miklós államtitkár úr mondott beszédet és Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese hirdette az igét. Isten a közösségekhez is szól, az Ő igéjében több helyen is az áll, hogy meg szeretne tartani egy népet vagy egy gyülekezetet. Isten szövetséget kötött először a zsidó néppel, utána pedig Krisztusban minden néppel. „Imádkozva és dolgozva" - olvashatjuk a bencés kolostorok falán, illetve „emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt" - hangzik a negyedik parancsolatban. Életünknek nem kell egy végeláthatatlan robotnak, megállíthatatlan fogaskeréknek lennie, hanem lehet benne egy jól működő ritmus. Jézus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. /Róma 11:28/ A megpihenés és fellélegzés lelki otthona lehet hétről-hétre a templomunk.

Istenünknek adunk hálát mindezért, aki teremtett, megtart és bölcsen igazgat mindent. Köszönjük az Úrnak az elmúlt éveket, hogy megadta a felújításhoz az anyagi forrásokat, lehetőségeket és a buzgón szolgáló, támogató embereket.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 403236

  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...
  • 2026. április 13., hétfő

    1957 óta szolgálja a gyülekezeti éneklés ügyét a Tahi Egyházzenei Hét, amely 2026-ban is szeretettel várja az énekelni szerető, testi-lelki felüdülésr...