Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vendégünk-Szarka Miklós

Szarka Miklóst először talán 2 évvel ezelőtt hallottam istentiszteleten igét hirdetni. Már nem emlékszem, hogy miről beszélt, csak arra, hogy rendkívül megfogott beszédének tisztasága, emberközelisége. Legközelebb a nyári táborban hallgattam meg előadásait és örültem, hogy novemberben eljött Pécsre. Gyermeket nevelő szülőknek tartott előadást szombaton és vasárnap. Mindenkiben kétségek merülnek fel a gyermeknevelés során, hogy vajon jól csinálja-e és az ember időnként nagyon el tud bizonytalanodni. Szarka Miklós pont erről beszélt szombati előadásában. Alaptézise az volt, hogy egy kiegyensúlyozott, jól működő párkapcsolat még egyáltalán nem garancia arra, hogy ez egy jól működő szülői kapcsolattá alakul a gyermekek megérkezésekor. Hiszen annyi minden hat a kapcsolatra. Már nevelési mintákat hoztunk hazulról, mások az elvárásaink a gyermekkel szemben, mások lehetnek céljaink. Ha mindannyian csak a saját elveinket akarjuk érvényesíteni, az könnyen vezethet konfliktushoz a párkapcsolatunkban is. Ha pedig ott zavar alakul ki, az előbb-utóbb visszahat a gyermekek személyiségfejlődésére, akik mintegy tünethordozóként jelenítik meg a mi problémáinkat. Ennek elkerüléséhez nagyon fontos, hogy egyeztessük házastársunkkal a nevelési elveket, célokat. Beszéljük meg, melyek azok a korlátok, amelyeket mind a ketten feltétlenül betartunk, melyeken nem engedjük a gyermekeket túllépni. Osszuk meg információinkat a gyermekekről, hiszen keveset vagyunk mind a ketten egyszerre velük, nem ismerhetjük a másik szülő tapasztalatait. Próbáljunk minél több alkalmat teremteni a közös együttlétre, de ugyanilyen fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor a társunkkal kettesben, nyugodt körülmények között beszélgethetünk gyermekeinkről és nem feltétlenül csak a problémákról. Vasárnap az előadás második részében konkrét kérdésekre igyekezett választ adni nekünk, például a hisztiről, a szorongásról.
Tímárné Vágner Ildikó

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 205270

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.