Nyomtat Elküld Olvasási nézet

FILM AZ ALAPÍTVÁNYRÓL

www.pontesalapitvany.hu - ÉL AZ ÚJ HONLAPUNK


Az itteni linkben (alfejezet alján) található Dunatv-Nagyvázsony-honlap Videók menüjében megtekinthető az zenés, 25 perces film,melyet a Duna TV készített alapítványunkról és munkájáról és tűzött adásba 2006.06.17-én. A film az alapítvány - főként nagyvázsonyi - tevékenységéről szól, gyönyörű vázsonyi képeket, számos megszólalaltatót meghallgató, képileg is látványos, zeneileg igényesen szerkesztett anyag, amelyet a Duna Tv Isten kezében c. sorozatában láthattak a néhők.
Ha a hoszabb linkre kattint, azonnal a filmre ugrik a kép!

A film adásban ill. a DUNA TV-honlapon megtalálható ajánlója a következő volt:

"Engem nem érdekel." Talán az egyik leggyakoribb mondat, amit hallunk. Napjaink egyik legnagyobb veszélye: a közöny, a közömbösség. Sok előremutató terv születik a fiatalabb generációk támogatására, versenyképességének növelésére, ám amikor a konkrétumokra, a megvalósításra kerül a sor, rendszerint kiderül, hogy kevés rá a fedezet vagy éppen a nagy ívű elképzelések csak a szlogenek szintjén állják meg a helyüket. A 2004-ben létrehozott Pontes Alapítvány ebből az ördögi körből kíván kilépni. Képzéseket, tréningeket, konferenciákat szerveznek, s értékorientált rendezvények tartásához nyújtanak segítséget. Mivel úgy látják, igazában nincs olyan intézmény, alapítvány, civil szervezet, amely tudatosan fölvállalná a keresztény fiatalok közéletben való eligazodását. Tevékenységüket a Református Közéleti Központ, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda munkatársaival együttműködve végzik. Műsorunkban bemutatjuk a példaértékű kezdeményezés eddigi tevékenységét és tanulságait."

www.pontesalapitvany.hu - ÚJ HONLAPUNK MÁR ÉL - LD. LINKBEN:










Kapcsolódó linkek

http://www.nagyvazsony.hu/?page=video_player&content=pontes_vcd.flv&cim=Isten%20kezében%20-%20film%20a%20Pontes%20Alapítványról
http://www.nagyvazsony.hu
http://www.pontesalapitvany.hu

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája