2015. október 16., péntek - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hit és jócselekedetek

 

Kedves Testvérünk!

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt sorozatunk következő alkalmára, október 31-én, szombaton 10 órára a Budafoki Református Gyülekezetbe. (Cím: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3, gyülekezeti terem)

Terveink szerint az alkalom körülbelül fél 1-ig fog tartani. Áhítatot követően kerül sor az előadásra.

Az előadás témája: II. Helvét Hitvallás XVI  - Hit és jócselekedetek

Előadó: Illés Dávid, református lelkész, esperes

Az előadást követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésre is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Presbiter testvéreinknek, akik részt vesznek az alkalmakon a következő, mai élethez közeli, de az igéhez kapcsolódó témát javasoljuk előzetes átgondolásra:

A LEGNAGYOBB ÖRÖM AZ ÖNZETLEN SZERETETKÉSZSÉG, MINT A BÚZASZEM

Kérjük, hogy aki ezt a hírt olvassa, lehetőség szerint ossza meg ennek tartalmát gyülekezete lelkipásztorával és gondnokával, s emellett azokkal a presbiterekkel, akik még nem értesültek erről a sorozatról.

- szervezők -

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 53, összesen: 433599

  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...