2016. január 10., vasárnap - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiterképzés a sákramentumokról.

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt sorozatunk következő alkalmára, január 16-án, szombaton 10 órára a Nagyvárad téri Református Gyülekezetbe.

Az alkalom az imateremben lesz megtartva (bejátat a lelkészi hivatalnál, a Gaál Mózes utca felől).

Terveink szerint az alkalom körülbelül fél 1-ig fog tartani. Áhítatot követően kerül sor az előadásra.

Az előadás témája: II. Helvét Hitvallás XIX-XXI. - Sákramentumok

Előadó: Alföldy-Boruss Dezső, református lelkész

Az előadás előtti áhítatot Nt. Zila Péter, a házigazda gyülekezet lelkésze tartja.

Az előadást követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésre is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Kérjük, hogy  lehetőség szerint osszák meg fentieket gyülekezeteük lelkipásztorával és gondnokával, s emellett azokkal a presbiterekkel, akik még nem értesültek továbbképzési sorozatunkról.

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 54, összesen: 433600

  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...