Ki beszél?!

Ki beszél?!

Pünkösd után, az iskolai évhez hasonlóan, az egyházi év is lezárul.
Nyáron kevesebb alkalmat tartunk, hiszen a gyülekezeti tagok egy része elutazik, a többiek pedig hideg itallal a közelükben, besötétített ablakok mögött vagy vízparton igyekeznek átvészelni a legforróbb napokat.
Jó ez a lelassulás! A csöndes pihegés, kényszerű nyugalom közepette több lehetőségünk nyílik arra, hogy előkotorjunk magunkból olyan lezáratlan, teljes mértékben át nem gondolt történéseket, élményeket, melyek az év első felében estek meg velünk.
Visszaemlékezhetünk arcokra, szavakra, személyekre. Azokra, akik csodálattal teli, elkerekedett szemekkel néztek ránk. Mert – ki tudja miért, de végre – engedtük, hogy a Szentlélek adja szánkba a mondanivalónkat. Hagytuk, hogy Jézus Lelke találjon szavakat arra, amit mi képtelenek voltunk megfogalmazni.
És egyszeriben átéltük a csodát: velünk akar dolgozni az Úr! Minket használ arra, hogy azon a jeruzsálemi napon kiárasztott szent Lélek az Őt nem ismerők számára is tapasztalhatóvá tegye magát.
Ne ijedjünk meg ettől az új élménytől! Ha kérdeznek, ha bántanak, ha tanulni akarnak tőlünk, ne féljük átengedni, odaadni magunkat az Úrnak, hiszen nem mi vagyunk, akik szólunk, hanem maga Isten; Jézus Krisztus, Szentlelkét elküldő, Atyja. A mi Atyánk.
Kereskényi Sándor