Semper reformare!

A reformáció híres jelmondata folyamatos önvizsgálatra indítja mindazokat, akik egyedül a Szentírást hajlandók elfogadni életük vezérfonalául.

Ez így jól hangzik, ugye? Mert, hát, jó megerősödni abban, hogy reformátor őseink nem hiába vállalták azt, ami külső békességük felbolydulásába, életük kockáztatásába került.

Vissza hát, a gyökerekhez! Mindig készen állni arra, hogy az eszünkbe vésett-, a Lélek által a szívünkbe karcolt-, a Jézusban megértett és elfogadott Igazság felülbírálhasson minket.

Ez is tetszetős megállapítás!            Na, de, vajon működik-e az, amire büszkék vagyunk, amit elfogadottnak tartunk, amit hitvallásként mondunk - kívülről - mi, jó reformátusok?

Nos, amit kívülről mondunk az megmarad az üres fennköltség szintjén. Ami viszont belülről fakad, az eléri a mennyország magasságát és lehajol azokhoz, akiket még mindig más igazság-pótlékokkal etetnek.

Az idei Reformációra történő emlékezéseink során nyissunk azok felé, akik reánk várnak. Reánk, akik olvasták, ismerik az apostol intését: „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!" (1Thess 5,21), és jónak egyedül azt ítélik, amit Isten Igéje jóvá hagy.

Nyissuk meg az ajtókat, mögöttük pedig a fásult lelkeket, a bizonyságtételre megnyílt szánkkal, folyton folyvást visszatérve a Bibliához azon az Úton, melyen maga a testté lett Igazság indított el bennünket, hogy benne Életünk legyen!

Kereskényi Sándor