Menjünk el mind Betlehembe!

Sötét és hideg éjszaka van, a nyáj összebújva, a pásztorok a tűz mellett melegszenek és figyelnek az éjszaka árnyaira és hangjaira. A sötét mindent félelmetesen felnagyít, felerősít.

A távoli Betlehem felett ragyog ugyan egy csillag - talán egy üstökös -, de az emberek - akárcsak ma - ebben inkább baljós jelet, mint bíztató fényt látnak.

Hirtelen nagy világosság támad, de ettől is inkább a rettenet erősödik, a fény váratlan és érthetetlen.

Ám szózat hallatszik az égből: „Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet": - és azóta is, ha meghalljuk, ha figyelünk rá  - „született Néktek Megtartó" egy újszülött képében egy betlehemi istállóba.

Ez az örömhír nekünk is szól, de meghalljuk-e, elhisszük-e?

S kell-e valamit tennünk? Igen, szükséges. De biztos-e, hogy úgy döntünk, mint a pásztorok: menjünk el mind Betlehembe? Valószínűsíthető-e, hogy így gondolkodunk?

Ó, egyáltalán nem biztos. Most sötét, félelmetes éjszaka van. Gondolkozhatunk úgy - emberileg ez a valószínűsíthető -, hogy majd reggel, ha világos lesz, a legfiatalabb vagy épp a legöregebb elmegy, megnézi, igaz-e a hír. Most ne menjünk, hiszen mi lesz a nyájjal, ha itt hagyjuk. Hogy ha valóban az Isten Fia, aki lejött ide a Földre, akkor Ő is el tud jönni hozzánk.

Szóval, lehet ezer kifogásunk, amire azt mondjuk emberileg érthető, hiszen óvatosság, meggondoltság van mögötte.

A pásztorok nem így gondolkoztak, nem ilyenek voltak.

Ma még a legjobb családok is azt mondják: jön a Jézuska, hozza az ajándékokat. Pedig ott és akkor a bölcsek és pásztorok vitték a maguk ajándékát, de a legnagyobbat ők maguk kapták. Igen, az Isten elküldte Fiát, az emberektől pedig ezt a pár lépést várja, - menjenek mind Betlehembe.

Egy régi emlék: azt hiszem, 1969-ben történt. Egy reformátusnak mondott nagyváros hideg, sötét templomában december 24-én délután az igehirdetővel együtt mindössze hatan voltunk. Se kántor, se kórus. Itt, nálunk december 24-én délután tele a nagy gyülekezeti terem, gyerekek, szülők, nagyszülők együtt énekelnek. Ám, ha megszámolnánk, Szeged teljes lakosságának hány százaléka megy el Betlehembe, nem lehet kérdés, mi a dolgunk. És az áruházakban vajon hányan vannak, hányan költik szükséges vagy éppen felesleges dolgokra a pénzüket? Mennyi időt fordítanak a vásárlásra és mennyit a karácsonyra?

Gyermekkoromban addig nem volt otthon gyertyagyújtás, amíg nagyszüleink, szüleink társaságában (gondoljuk meg, ez az 50-es években volt), nem vettünk részt együtt a karácsonyesti istentiszteleten, és ez fontosabb volt - még ma is így él emlékeimben -, mint az akkori, zömmel szerény, de mégis nagyon várt ajándékok fölötti örvendezés.

Gyertek el mind Betlehembe, s lássuk, mit adott az Isten ingyen kegyelemből - ahogy az Írás mondja - minden jó akaratú embernek!

Áldás békesség!

Kováts Gábor