Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Sarkadkeresztúri Református Egyházközség rövid története
1403-ban a település a gyulai uradalom tartozéka. Nevét a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomától kapta. A falu a történelemben, hol Zaránd, hol Bihar vármegyéhez tartozott. 1567-ben lettek a lakói reformátusokká, amikor a debreceni zsinaton több egyházzal együtt aláírta, hogy követi a helvét hitvallást. Sokáig vályog imaházakat építettek, amelyek mind leomlottak. Hol tűz, hol ellenség pusztított. Az 1716-os tűzvész után 1717-25 között újjáépült a falu. Ekkor a megfogyatkozott lakossághoz ortodox telepesek költöztek be. Az 1782-ben felépült református templomot Holik Bertalan nagyváradi mester tervezte. Az 1826-os építkezéskor bővítették és 14 méter magas toronyfalat raktak. 1858-ban kívül-belül megújíttatott, 1874-ben kimeszelték a külső falakat és szószéket, koronát tettek a templom belsejébe. Isten háza jelenlegi alakját 1913-ban nyerte el. Tornya 26 méter magas. Belseje 8x15 méter. Stílusa: késő barokk.
Tornyában két harang lakik: a 464kg-ost a budapesti Harangművek készítette 1926-ban, a 130 kg-osat Hőnig Frigyes öntötte 1906-ban Aradon.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája