Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Beszámoló az ötödik találkozóról - 2016. október 15.

 

Ötödik találkozónkra verőfényes, ám kissé hűvös időben került sor. Közel harmincan gyülekeztünk reggel 9 órától a gyülekezeti házban, ahol pogácsa, kávé és üdítő mellett kezdődtek a személyes beszélgetések, amik során megemlékeztünk az utolsó találkozó óta elhunytakról is. A Vértesaljai Egyházmegye elnöksége tisztségében az eddigi találkozókon is részt vett, ám jelenlegi összetételében most először volt itt Szabó Ferenc esperes és dr. Gulyás László egyházmegyei gondnok személyében.

Tíz órakor a templomban énektanulással és -gyakorlással melegítettük be hangszálainkat és a helyszínt, dr. Szabó Szabolcs vezetésével. Kiss Kálmán kurátor úr köszöntötte a részvevőket, felhívta a figyelmet  az előző találkozó óta a templomban elhelyezett történelmi táblákra majd, Szabó Ferenc vértesaljai esperes a Római levél 4. részének 17-25. versei alapján tartott áhítatot.

Sukoró polgármestere, Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva megható beszédében síkra szállt a közösségi összejövetelek fenntartásáért, dr. Gulyás László egyházmegyei gondnok pedig a vértesaljai gyülekezetek, az itt élt és élő lelkészcsaládok sajátos helyzetére irányította a figyelmet. Hegyi Laura egyetemi hallgató saját versét szavalta el: "Itt van Isten köztünk" címmel, majd Kiss Dániel orgonajátékában gyönyörködtünk.

A csoportkép elkészítése után polgármester asszony az egykori református tanítói ház helyén felépített községi könyvtár és borház megtekintésére invitálta a jelenlévőket, ahol aztán borkóstolóval is meglepte a vendégeket, a Sukorói Borbarátok Egyesülete jóvoltából.

Innen a falu kultúrházába vonultunk át, ott pedig az előző hetekben összegyűjtött fényképek vetítésével elevenítettünk fel régebbi és frissebb emlékeket, Bölcsföldi András közreműködésével. Találkozónkat ismét a Gémeskút étteremben fejeztük be.

A hangfelvételeken meghallgatható az áhítat és a templomban elhangzottak, a galériában pedig megtekinthetők a találkozó képei.

Csatolt dokumentumok:
Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 21, összesen: 37036

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...