Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Munkatársaink

Győrffy Eszter református lelkész

ügyvezető

Eszter 2023 eleje óta a Szentírás Szövetség vezetője, egyben a Kuratórium tagja. Lelkészi végzettsége mellett törétnelem-vallástanár is. Ennek megfelelően sokféle munkája volt,  ebből a legkedvesebb számára a 15 éves egyetemi lelkészi szolgálata.

Feladata a Szentírás Szövetség vezetői feladatai mellett, a Szövetség tevékenységének a missziós szolgálatainak, kiemelten a Kereszt-kérdések népszerűsítése, bemutatása.

Férjnél van, a párja korábban dolgozott a Szentírás Szövetségnél. Három gyerekük van, és a Fasori Refomátus Egyházközség tagjai.

EMAIL: eszter.gyorffy@szentirasszovetseg.net

 

Buhdosó Lilla (kapcsolati munkatárs)


Lilla 2019. júliusában, Isten vezetésével toppant be először a Szentírás Szövetség irodájába. Attól kezdve ragadta magával szolgálótársai élő hite és az a Jézusi szeretet, amivel őt is befogadták. 5 évig a nyári táboroztatás önkénteseként volt tagja az alapítványnak, 2024. őszétől pedig félállásban, kapcsolati munkatársként törekszik a neki adatott meg nem érdemelt kegyelemben növekedve, Istenhez segíteni másokat is, főleg a szívéhez közel álló gyermekeket és fiatalokat.

Tanítói pályáját hivatásként éli meg, és bízik abban, hogy az alapítvány közösségének erősödésével és növekedésével egyre többen lelki otthonra találnak, és a túlcsordulás gyümölcseként csatlakoznak Isten országának építéséhez. Szabadidejében szeret elmélyülni a természet szépségében, kirándulni, fényképezni, beszélgetni és jókat nevetni, valamint máshoz nem hasonlítható, feltöltő forrás számára másokkal együtt zenélni.

EMAIL: lilla.bujdoso@szentirasszovetseg.net

Mihalkovics Zsófia Kiadványfejlesztő, szerkesztő

Zsófi 2019. februárjától erősíti a Szentírás Szövetség csapatát. Feladatai közé tartozik a régi és új kiadványok fejlesztése, szerkesztése, hírlevelek írása, a weboldal és Facebook oldalunk kezelése (posztok, hirdetések), valamint az Útjelző ifjúsági bibliaolvasó kalauz szerkesztője. Családjával a Pestszentlőrinci Evangélikus Gyülekezet oszlopos tagja. Rendszeresen részt vesz gyermekmunkásként és zenei szolgálóként az istentiszteleteken. Hobbija a festés, zene, kirándulás, sport és sütés-főzés.


EMAIL: zsofia.mihalkovics@szentirasszovetseg.net

 

Daxner Tamás munkatárs

Tamás 2008-2024 között a Szentírás Szövetség táborszervező munkatársa volt. Korábban utazás-szervezőként, illetve cukrászként dolgozott.
Kedvenc zenekara az Audiomachine.

EMAIL: tamas.daxner@szentirasszovetseg.net

 

Irodai EMAIL: info@szentirasszovetseg.net

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 9030

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...