2023. április 08., szombat - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

II. hangverseny – 2023. július 15. (szombat) – 19 óra

Balog Zsolt (zongora), Huszár Anita és Scheer Lívia (ének) hangversenye

Liebe und Leben einer Frau –

Szerelmi történet két énekhangra és zongorára Robert Schumann művei nyomán

 

Huszár Anita 1974-ben született Hódmezővásárhelyen. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán érettségizett 1992-ben. 1995-ben tanító-magyar szakos diplomát szerzett a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán. 1996-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debreceni Konzervatóriumába, ahol Szerdahelyi Éva növendékeként 2001-ben kapott énekművész-tanári diplomát. Részt vett Anna Reynolds, Csengery Adrienn, Hamari Júlia, Keönch Boldizsár, Laki Krisztina és Nádor Magda mesterkurzusain. Repertoárján barokk és klasszikus egyházi művek, operák, dalok és kortárs zenei alkotások egyaránt szerepelnek. Több alkalommal dolgozott együtt Tihanyi Lászlóval, a Németh Pál vezette Savaria Barokk Együttessel, valamint Vashegyi Györggyel és az Orfeo Zenekarral. A Budapesti Kamaraopera társulatának rendszeres meghívott művésze, Fehér György Miklós zeneszerző műveinek bemutatója. A Sonora Hungarica és a Custos Consort régizene együttesek szólistája. Jelenleg a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakgimnázium tanára.

 

Scheer Lívia 2013-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti karának opera-énekművész szakán Kertesi Ingrid, Tokody Ilona, Gulyás Dénes és Ottlik Ádám növendékeként. Részt vett Marton Éva, Schultz Katalin, Köves Péter és Walter Moore mesterkurzusain. Olyan karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Bartal László, Bali János, Kocsár Balázs, Vass András és Virágh András. Az egyetemi évek alatt, illetve az azóta eltelt időben több színházi előadáson és számos hangversenyen lépett fel. 2016 óta rendszeres szólistája a Szent István Bazilika koncertjeinek. Balog Zsolt zongoraművész állandó kamarapartnere. A klasszikus zenei programok mellett szívesen és sokszor énekel sanzon- és operettesteken is.

 

Balog Zsolt zongora- és csembalóművész kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, ahol 2012-ben a zenei előadóművészet doktorává is avatták. Mesterei között Gulyás Mártát, Horváth Anikót, Kemenes Andrást és Némethy Attilát említhetjük. Mindkét hangszerén országos és nemzetközi versenyek nyertese, díjazottja és különdíjasa. Érdeklődésének középpontjában a kamarazene jellegű műfajok állnak – a különböző hangszer-összeállítású formációk tagjaként adott műsorainak, illetve dalkísérői tevékenységének lenyomatait számos koncert- és rádiófelvétel őrzi. Szólistaként csembaló, fortepiano és zongoraestjein a barokk és klasszikus repertoár mellett a kortárs zene népszerűsítésére is kiemelt figyelmet fordít: ősbemutatók és zenei ritkaságokról készült felvételek sora fűződik nevéhez. Repertoárja a késő reneszánsztól napjaink zenéjéig terjed. Több színházi előadás és pódiumest zenei vezetője, szerkesztője és közreműködője.

 

Dr. Szabó Balázs konferansza a mellékletben olvasható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 112, összesen: 378329

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...