Nyomtat Elküld Olvasási nézet

tábor

Salgótarjáni Református Egyházközség Hittantábora 2024. június 24-28. Bogács


Hétfőn reggel 13 gyerek és 2 segítő szülő és 3 gyülekezeti szolgáló gyűlt össze a parókián, izgatottan várva az indulást a hittantáborba. Mivel a szállásunkat Bogácson csak délután kettőkor foglalhattunk el, úgy döntöttünk, hogy a délelőtti alkalmat még Salgótarjánban tartjuk meg. Témánk a teremtett világ, annak szépségei, érdekességei voltak és hogy a teremtésben hogyan láthatjuk meg Isten szeretetét, illetve, hogy a bűneset után is milyen szeretettel fordult Isten az emberhez, milyen ígéretet tett a kapcsolat helyreállítására Isten és ember közt. Az alkalom után gyorsan elfogyasztottuk ebédünket, majd indultunk Bogácsra. Megérkezés után elfoglaltuk a szállást, megbeszéltük a legfontosabb szabályokat, hiszen a strand területén voltunk, ahol különösen óvatosan kellett viselkednünk, hogy biztonságban élvezhessük a medencék nyújtotta élményt. Este vacsora után áhítat várt a résztvevőkre, az esti alkalmak Gedeon történetét dolgozták fel, így első este Gedeon elhívásáról beszélgettünk. Mivel volt még időnk lefekvés előtt, kihasználtuk a strand adta lehetőséget és a forró vizes medencében töltöttünk még egy rövid időt. Kedden reggeli után rendet tettünk szobáinkban, majd következhetett a délelőtti alkalom, melyen Istennek a gyermekáldásban megmutatkozó szeretetéről beszélgettünk Sámuel próféta születésének történetén keresztül. Míg a felnőttek egy része az ebédet készítette, a többi felnőtt a gyerekekkel a strandra ment. Ebéd után néhányan sétálni mentünk a faluba. Sajnos a tájház zárva volt, de a kilátóba fel tudtunk menni, ahonnan csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk. Séta után még volt idő strandolni is. Az esti áhítaton folytattuk Gedeon történetét. Szerdán reggeli után a délelőtti alkalmon József történetén keresztül beszélgettünk Isten gondviselő szeretetéről. A napi strandolás mellett, volt lehetőség megnézni a Hagyományok házát is, ahol megismerkedhettünk Bogács palóc népviseletével illetve a régi szokásokkal. A vacsora utáni áhítaton azokról a jelekről beszélgettünk, melyeket Gedeon kért és kapott Istentől. Gyorsan közeledett a tábor vége, csütörtökön már az utolsó délelőtti alkalomra került sor, Isten végső szeretetéről beszéltünk, ami abban az ígéretében fejeződik ki, amit az idők végére készített számunkra. Bár kissé hűvösebb volt az idő, a strandolás nem maradhatott el, de voltak néhányan, akik inkább a társasjátékok élményét választották. Az esti áhítaton befejeztük Gedeon történetét. Pénteki napra már csak a hazaútra készülődés és egy rövid strandolás maradt, kettőkor indultunk haza hálával a szívünkben, hogy Isten áldásával telt táborunk.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 77241

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.