Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A líceumról

1998-ban tartottuk az első felvételit a líceumban és 17 diákot vettünk fel. Ebbe az osztályba a város Hollósy Simon Középiskolájának kiválogatott diákjai kerültek. A következő tanévben 18 tanulóval indult az első évfolyam, a tanulók nagy többsége mind a két osztályban szintén técsői volt. 2000. augusztus 14-én az egész Kárpátaljára kiterjedően meghírdetett felvételin a kérelmét már 84 tanuló adta be, ebből 49 diákot vettek fel két osztályba. Ebben az évben kezdte el működését a kollégium is.
Jelenleg 120 tanuló, három évfolyamon, hat osztályban tanul a líceumban, ebből 97-en kollégisták. Általuk képviselve van Kárpátalja 3 református egyházmegyéje és 7 járása. Örvendetes, hogy évről-évre egyre több magyar tanuló jelentkezik a Felső-Tisza-vidékről: Kőrösmezőről, Rahóról, Viskről, Husztról. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a líceum létrejöttének egyik célja a szórványban élő magyarajkú diákok anyanyelvi oktatása. A líceum keresztyén értékek alapján neveli diákjait, igy bibliaismeretet, egyháztörténetet, keresztyén erkölcstant és egyházi éneket is tanulnak. Intézményünkben az első évben szakosodhatnak a tanulók humán vagy reál beállítottságuk szerint. Képzésükben az ukrán- és az idegen nyelv tanulása nagy hangsúlyt kap, ezzel is támogatva őket abban hogy a szülőföldjükön tanuljanak tovább. Azok a tanulók, akik nálunk tettek érettségi vizsgát, eddig többségükben Kárpátalján tanulnak tovább felsőfokú intézményekben.
Az emelt szintű informatika-oktatás lehetőséget ad az ECDL- bizonyítvány megszerzésére. A második évfolyamon gépkocsivezetői tanfolyamon vesznek részt és jogosítványt kapnak.
A járási, megyei tantárgyi vetélkedőkön, ill. különböző versenyeken, megmérettetéseken eredményesen szerepelnek diákjaink. A legjobb eredményeink magyar nyelv- és irodalomból, ukrán nyelvből, informatikából, matematikából vannak.
Sok diákunk ír rendszeresen verset, esszét, novellát és szívesen vesz részt irodalmi rendezvényeken - szaval, színjátszik. Gazdagabbá teszik az aradi vértanúk, március 15-ke, a költészet napja és egyéb alkalmakon megtartott megemlékezéseket. Líceumunkban emellett aktív sportélet folyik. A diákok által közkedveltek a különböző sportszakkörök. Csapataink részt vesznek és bizonyítanak mind a helyi, mind a megyei szintű versenyeken. Szívesen vállalják a nemzetközi megmérettetéseket is. Könnyűatlétikában, futballban, asztaliteniszben és kosárlabdában egyaránt eredményesek vagyunk.
A Técsői Református Líceum énekkara Kárpátalja-szerte ismert. 2000-ben alakult 28 taggal. Jelenlegi létszáma 48 fő, ebből 18 fiú és 30 lány. A műsor jelentős részét egyházi művek teszik ki, (zsoltárok, dícséretek, ifjúsági énekek), de találhatók benne klasszikus szerzők művei (Mozart, Verdi, Mendelsohn), magyar és ukrán népdalfeldolgozások, valamint kortárs szerzők művei is. Az egyházi szolgálatok mellett állandó résztvevői vagyunk a líceumi és a városi rendezvényeknek. Részt veszünk az Ungvári Református Gyülekezet által rendezett kórustalálkozókon, a járási tanügy által évente megtartott kórusversenyeken. A 2. és 3. országos népművészeti seregszemlén nyújtott teljesítményünkért a Megyei Művelődési Osztály díszoklevéllel tüntette ki énekkarunkat, a megye középiskoláinak kórusversenyén pedig harmadik helyezettek lettünk. Jótékonysági koncertet is rendezett énekkarunk, melynek bevételét a Nagydobronyi Egészségügyi Gyermekotthonnak és az Aknaszlatinai Kisegítő Iskolának ajánlottuk fel.
Bár pihenésre kevés ideje jut tanulóinknak, már hagyománnyá váltak nálunk a vidám rendezvények: gólyabál, tanárok napja, Mikulás ünnepség, diáktalálkozó, líceumi kosár-rangadó, önkormányzati hét, nemzetközi nőnap, fordított nap, líceumi futball-versenyek, ballagók búcsúztatója.
A tanévet nyitóistentisztelettel kezdjük. Egész évben természetesen rendszeres látogatói vagyunk a gyülekezeti alkalmaknak: szombat este, vasárnap délelőtt, délután a kátémagyarázatos istentiszteleten ill. a bűnbánati héten minden este. A tanítási napokon az osztályokban tartunk reggeli áhítatot, melyet közös imával fejezünk be. Minden reggel az aznapra kijelölt vezérigét a táblára írjuk fel. Este a napot közös áhítattal fejezzük be. Most már rendszeressé vált a naponkénti imaközösség, a hetenkénti ifjúsági órák és a gyülekezet, valamint a KRISZ szervezésében megtartott csendesnapok. Közösségi életünk része a reformáció emlékünnepe, karácsony-esti szolgálat és utána az ünnepi vacsora, anyák napja, ballagási ünnepség és minden tanévet közösen, hálaadó istentisztelettel fejezünk be.
A líceum megalakulása óta a Técsői Református Gyülekezet mindenben mellettünk áll. 2000-ben, amikor 40 diáknak kellett biztosítani a kollégiumi ellátást és étkezést, azt teljes egészében magára vállalta. László Károly, a gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet vezetősége a mai napig rendszeresen segít lelkiekben és anyagiakban és felkutatja, közvetíti más támogatók, alapítványok adományait is. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Felső-Tisza-vidék, különösen a helyi gyerekek számára biztosítva legyen minden feltétel, ami ahhoz szükséges, hogy szülőföldjükön tudjanak érvényesülni. A gyülekezet namcsak a Técsőn élő református vallású keresztyének lelkigondozását és pásztorolását végzi, hanem felvállalta a hozzá legközelebbi szórványban élő reformátusok látogatását is. Lelkészei Aknaszlatinán, Nagybocskón és a Rahón megalapított gyülekezeteket rendszeresen gondozzák.

A református líceum vezérigéje a Zsoltárok könyvében a 25. rész 4. versében található: "Utaid, Uram, ismertesd meg velem.-

Mindenek előtt igyekszünk Istenre figyelni, akitől eddig is kaptuk az áldást életünkre, hogy Ő vezéreljen minket a helyes ösvényen, hálát adva Neki minden "elért eredményért-, tudván, hogy a mi alkalmas voltunk Istentől van.











Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája