Cikkek

Régi Ifisek Találkozója

Az elmúlt hétvégén megtartottuk a Régi Ifisek Találkozóját a Tóközi templomban. Az ifink hosszú múltra tekinthet vissza. 1990 őszén, a közösség gyakorlása, egy diákotthon kicsiny szobájából indult, és Istennek legyen hála, ma is működik. Így hát, nagy örömümnkre szolgált az évekkel ezelőtt tanulmányaikat bevégzett és hivatásukat különböző helyeken gyakorló testvéreinkkel találkozni.

Fontos esemény volt ez a hétvége közösségünk életében: mindenki elmondhatta hol és mivel foglalkozik, mivé lett az útibatyuba került lelki eledel, amivel néhány évvel ezelőtt Kolozsvárról indult. Megerősödhettünk abban, hogy összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, és abban, hogy segíthetünk egymásnak, meggazdagodhatunk egymás által. Jó volt látni azt, hogy akikkel testvérekké formáltattunk, más és más helyen gyakorolják hivatásukat, bizonyságot tesznek Isten szeretetéről. Ez a hétvége tehát, nem csupán a múltról, a visszaemlékezésről szólt, hanem a közös jövőnkről is, mely mindannyiunk számára elkészíttetett az Úr Jézu Krisztus által.
Nem véletlenül találkoztunk éppen a Tóközi templomban. Diákokként, legalább féllábbal, ehhez a gyülekezethez tartoztak: vasárnapi templomozás, templomozás utáni kávézás és beszélgetés, Hangvilla-kórus ...
BL

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél