(Dr. med. Samuel Pfeifer cikke nyomán elhangzott az öreggondozással foglalkozók bibliaóráján)

"Körülöttem emberek élnek, akik nevetni tudnak, szeretik egymást, élvezik az életet. De én nem tartozom közéjük. Ki gondol rám, ki törődik velem?- Az egyedüllét, ahogyan ebben a vallomásban kifejezésre jut, nehezen viselhető el. Ugyanakkor a magányos ember nincs mindig egyedül. A svájci rádiómoderátor, R.Josuran, aki hírességnek számít és gyakran van a figyelem középpontjában, gyakran érzi magát magányosnak - emberek között.
A magányosság mély érzése nemcsak a gondolkodást sötétíti el, hanem az egész életet egy kiégett romhalmaznak látja, amely felett mások szerencséjének a napja süt. "Az ember természetétől fogva magányos-, írja a spanyol filozófus, Ortega y Gasset. "Mindenkinek a saját életét kell élnie, senki sem veheti át tőle érzéseit és akaratát.-

• A magány arcai
Mennyi magányosság rejlik a sikeres üzletember, a diszkótáncos, a fiatalság, az alkohol- és drogfüggők maszkjai mögött? A magány nem kerüli ki a gazdag portákat, sikeres életutakat, boldog kapcsolatokat. Körkérdések alapján megállapították, hogy minden harmadik német (főleg idősek) fél a magánytól. A férfiak 9%-a, a nők 16%-a társas kapcsolat ellenére magányosnak érzi magát. A megkérdezettek fele állítja, hogy a mai társadalom hozzájárul az ember elmagányosodásához.

• Egyedül öregkorban
Idős embereket fokozottan érint a magány. Aktív évek állnak a hátuk mögött, kedves hozzátartozók már nincsenek mellettük és talán nem áldattak meg gyermekekkel. Ilyenkor egyre nehezebbé válik új kapcsolatokat kialakítani. Sokszor a betegség gátolja őket abban, hogy elhagyják lakásukat. Napközben rengeteg üres idejük van és kevés tevékenységük. Míg egyesek ebbe szomorúan beletörődnek, mások lázadoznak, megkeserednek vagy felrovóan viselkednek Isten és emberek felé. Sokan a múlt fele emelnek hidat: emlékekből élnek, boldog és szomorú órák emlékeiből. Szeretetük csak a kiskutyára vagy a macskára terjed ki. Napokig nem beszélnek senkivel, így csak az önmagukkal való társalgás marad vagy a postás rövid látogatása.
Feltevődik a kérdés: nem tudnának a magányos emberek kitörni magányukból, ha akarnának? Nem kellene kezdeményezniük, aktívvá válniuk? Sajnos a kérdés nem ilyen egyszerű. A kapcsolatok kiépítése erőt igényel, kockázatvállalást jelent. Aki kapcsolatokat akar kiépíteni, annak meg kell nyílnia, oda kell figyelnie, kell tudjon alkalmazkodni, saját akaratát háttérbe szorítani és ki kell bírnia azt a fájdalmat, hogy egy ember sem elégítheti ki a legmélyebb vágyakat.
Csak akkor értjük meg igazán a magányos embert, amikor megtudunk valamit az életéből, tapasztalatairól, álmairól, vágyairól és sérelmeiről, amelyek olyan mélyek, hogy inkább visszahúzódik a magányba.
Vannak emberek, akik megtanulták kitölteni magányukat. Apám 75 éves volt amikor több mint negyven évi boldog házasság után édesanyámat rövid betegség után elvesztette. Mindent megosztottak egymással és egy mély kapcsolatuk volt. És akkor a lakás egyszerre üressé vált és senki sem beszélgetett apámmal. Tudatosan elhatározta, hogy megtanul özvegynek lenni. Meg akart tanulni egyedül élni, de ugyanakkor mások számára hasznossá akart válni. Így sokak számára vált áldássá az élete.
Mások számára új utak nyílnak, ahogy Walter Trobisch találóan megjegyezte: “Az egyedüllét feladat is lehet. Isten előtt nem kedves a csalódásból vagy beletörődésből született döntés. Ő azt akarja, hogy a jelen pillanatban teljes életet éljünk és felfedezzük az élet adta ajándékokat.-

• Legyőzni az egyedüllétet
Tanácsos felfedezni, hogy miért vagyunk magányosak. Nem mindenki, aki egyedül él, érzi magát egyedül. A magányosság érzése bennünk gyökerezik. Vizsgáljuk meg, melyik kérdés találó az esetünkben:
§ Félünk-e azoktól a gondolatoktól, emlékektől és érzésektől, amelyek magányunkban törnek ránk?
§ Gondot okoz-e magunkkal valamit is kezdeni?
§ Túl nagyok az elvárásaink másokkal szemben?
§ Az az érzésünk, hogy értéktelenek vagyunk és mások nem kedvelnek?
§ Félünk-e a másik ember támadásától, sértegetéseitől?
Ha valaki felismerte magáról, hogy magányos, tanácsos gyakorlati lépéseket tenni: "A magányosság egy börtöncella, amely csak belülről nyílik.- - mondta Alfredo de Mont. A magánynak csak az ember saját maga vethet véget. A magányos ember legyen tehát aktív, menjen emberek közé. Gondolja meg, hol lehet hasonló gondolkodású emberekkel találkozni, pl. népfőiskolai kurzusokon, előadásokon, kirándulásokon, házi csoportokban, élő gyülekezeti közösségekben. Jó lehetőség a magányt legyőzni valamilyen foglalatosság felvállalása által. Másokkal jót tenni: kapcsolatot teremt a másik emberrel és értelmessé teszi az életet.
A magány nem tűnik el mint a köd, amikor feljön a nap. De vannak utak, amelyek a magányosságot kreatív egyedüllétté fokozzák. És még ennél is több: aki tudatosan Isten jelenlétével számol, az a magányban is elrejtettséget talál Nála.
Kozma Erika