Az új iskolai év istentisztelettel vette kezdetét. Gyermekek, szülők, nagyszülők és a tanári kar közössége gyülekezetté formálódott. Az igehirdetést követően, a Református Általános Iskola (Kolozsvár-Tóvidék) új igazgatónője, SÓGOR GYÖNGYI vallástanárnő, a Kakasos templom tiszteletesasszonya (képünkön), meleg és biztató szavakat intéz az egybegyűltekhez. Beszédét rövidített formában tesszük közzé.

Tisztelt Szülők, Nagyszülők,
Kedves gyermekek,
Nagytiszteletű Lelkész Urak,
Kedves Tanártársak,
Tisztelt Gyülekezet!


Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt állhatok, és a 2005-2006-os iskolai év megnyitó ünnepségén szólhatok Önökhöz.
Néhány napja foglaltam el ennek az iskolának tanulmányi igazgatói állását. Számomra néhány napja kezdődött el az a közös munka, amit tanártársaimmal együtt ezekért a padokban ülő gyermekekért elterveztünk, és megvalósítani kívánunk. A mai nap ünneplésre ad alkalmat, hiszen ez az iskola - Isten jóvoltából - új gyermekeket fogadhatott be megint abba az iskolaközösségbe, amely már évek óta bizonyítja, hogy kimeríthetetlen erőforrásokból nyeri bölcsességét, egymás iránti szeretetét, tanulási és megismerési vágyát, kreativitását, és nem utolsó sorban kitartását.

Mély tiszteletemet és csodálatomat szeretném kifejezni azokért az elkötelezett vezetőkért és tanárokért, akik fáradságot nem ismerve munkálkodtak, és munkálkodnak olyan célok eléréséért, mint amilyen a személyre szabott tanítás, a tanulási vágy megtartása érdekében történő folytonos odafigyelés és rávezetés, a gyermekekben lévő készségek kiaknázása és fejlesztése, a gyermekközösség keresztyén értékekkel való építése - és a sort még hosszan lehetne folyatni. Örülök, hogy Kolozsváron van olyan református iskola, ahol rámutatnak arra, hogy ezt az Isten által teremtett világot érdemes megismerni és csodáit kutatni.

Szeretnélek titeket is köszönteni, gyermekek, akik ma itt összegyűltetek. Biztos vagyok abban, hogy tele vagytok kérdésekkel, ami a következő tanévet, de lehet, ami a személyemet is illeti. Szeretnék nektek elárulni egy titkot. A kérdések, a bennetek megfogalmazott kérdések a tudás, a tudásotok nyitja. Sohase féljetek kérdezni, sohase érezzétek azt, hogy már nincs kérdésetek. Aki tanulni, sőt tudni is akar, annak kérdeznie kell. Lehet, azt kérdezitek most magatokban, hogy ki leszek én majd nektek. Jogos a kérdés, nem? Remélem, hogy biztonságot jelentő igazgató nénitek, vagy ismeretekre rávezető tanítótok, vagy szeretetet nyújtó felebarátotok leszek.

Lehet, hogy Önök is kérdezik, tisztelt szülők, miért vagyok én most itt, és nem máshol, hogy mik voltak azok a tényezők, amelyek ez iskola melletti választásomat és döntésemet befolyásolták. Két dolgot emelnék ki belőlük.
Az egyik az alternatív oktatási program, amely ennek az iskolának a pedagógiai, módszerbeli erőssége. A hazánkban erőteljesen domináló hagyományos iskola reformtörekvéseként jelentkezhet ez a Montessori pedagógiát alkalmazó iskola. A haladás igényének a szele ne csak a politikában és a gazdasági életben fújjon, hanem váljék érezhetővé az oktatásban is. Aki azt gondolja, hogy rég elavult és idejét múlt elméletekkel és stratégiákkal meg lehet ismerni, fel lehet fedezni, meg lehet érteni a mai világot, az téved. A mának szüksége van az újra, a merészre. Még akkor is, ha az félelmetes, mert jövőbe nyúló árnyéka még nem nyert átvilágítást.
Merni kell az újban bízni, merni kell az újat kipróbálni, merni kell az új felé tartani, hogy az új a jövő biztosítéka legyen. Az új gyakran másságot jelent. Ezzel szembe kell nézni, és meg kell küzdeni érte. Másnak lenni azt jelenti, hogy vállalom az elém akaratom ellenére gördített akadályokat, mert tudom azt, hogy a cél minden nehézséget megér. Másnak lenni azt jelenti, hogy értékeimre büszke vagyok, és nem adom fel őket semmi áron.
Örülök, hogy a Montessori pedagógiája alapján működő iskolában taníthatok. Számomra ez azt jelenti, hogy mind (tanárok és szülők egyaránt) valami mást akarunk adni ezeknek a gyermekeknek:
• valami gyermekszerűbbet,
• valami barátságosabbat,
• valami személyesebbet,
• valami értékesebbet.

A másik dolog, amiért elköteleztem magam ennek az iskolának: a felekezeti, a református szellemiség és lelkiség, ami az egész pedagógiát, az egész munkát átitatja. Tudom, hogy volt olyan idő, a keresztyénség elején, amikor alig volt iskola, de az felekezeti iskola volt. Aztán volt olyan idő, amikor csak felekezeti iskola volt. Most pedig olyan időben élünk, amikor a felekezetit háttérbe szorította az állami iskola, azt feltételezve róla, hogy nem nyújt bizonyítható és gyakorlatias ismereteket a mai embernek. Pedig Klaus Douglassnak van igaza, aki azt állítja, hogy “ma szemlátomást nyilvánvalóvá válik, hogy a természettudományok felvilágosítani képesek voltak ugyan a vallást, de pótolni nem-.

Ez a még kicsi iskola a lehető legjobb két dologban bízik. Az egyik Isten, aki értelmet és erőt ad munkájának. A másik az új mellett történő elköteleződés, ami reményt és bizalmat ad neki a jövőben.