Szeretném minden kedves olvasóval megosztani mindazt, amit gyülekezeti kirándulásunk során hallottunk és láttunk. Az indulás nehézkesen szokott nálunk történni, de hála Istennek, végül is szép számban összegyűltünk, 56-an indultunk útnak, gyerekek és felnőttek.

Utunk célja nemcsak a kirándulás volt, hanem ellátogatni szórványban levő gyülekezetekbe is. Első állomásunk a gazdag múlttal rendelkező Nagyenyed volt. Itt a templomot tekintettük meg, ahol részletesen ismertették velünk ennek történetét. Nagyenyed történetének egyik legszomorúbb eseménye talán az, hogy az 1848-as években egy éjszaka 800 embert mészároltak le, gyerekeket és nőket egyaránt. A templomot ötször rombolták le, de mindig megpróbálták a romjaiból újjáépíteni. Megemlíteném azt is, hogy itt van eltemetve 8 püspök is. Enyed városa szellemi központ maradt mindaddig, amíg 1895-ben a Református Teológiát áthelyezték Kolozsvárra. Ez nagyban hozzájárult Nagyenyed szellemi hanyatlásához. Jelenleg a gyülekezet 2108 lelket tart számon.
Utunk tovább vitt Algyógyra, ez a második állomásunk és egyben szálláshelyünk is. Ahol megszálltunk, az egykori gyülekezet parókiájának épülete volt, amelyet nagyon sok külföldi testvér támogatásával, illetve kétkezi munkával sikerült rendbe hozni.
Szombatra virradva kissé korainak tartottuk a 8 órai reggelit, de ezt sikerült végül is egy félórával kitolni. Ennél későbbi reggeli sajnos nem jöhetett szóba.
Meghívott előadónk a magyarkéci gyülekezet lelkipásztora, Mike Pál volt. A szombat délelőtti beszélgetésünk alapját a Jelenések könyve 3. résznek 1-től 6-ig terjedő versei voltak: “Az a neved, hogy élsz, és halott vagy...-
De miért is választottuk ezt az igét, mely egykoron a sárdisbeli gyülekezetnek szólt? A válasz az, hogy olyan gyülekezetekbe látogattunk el, ahol már csak a “kövek beszélnek- a múltról, arról, hogy itt valamikor virágzó élet volt.
Nagyon elgondolkodtató a csupán csak “köveiben- pompázó múlt!
Nekünk megadatik, hogy együtt legyünk akár kirándulásokon, akár pedig az Úr házában, mely új templomnak számít. Engedjünk az Ő szavának, Szentlelke vezetését ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a mi romos életünket megelevenítse és felépítse az élő kőre, Jézus Krisztusra, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad.
A kiscsoportos beszélgetések sem maradtak el, ahol elmélyítettük a hallottakat.
A napi programból a foci sem hiányzott a férfiak, illetve a gyerekek nagy örömére. Az ebéd utáni szundításra sajnos nem maradt idő, utunk a vajdahunyadi várhoz vezetett, melyet mindannyian megcsodáltunk. A szálláshelyünkre való visszatérésünkkor a szászvárosi gyülekezetet látogattuk meg, ahol 196 református lélek él, az átlag életkor pedig 65 év. Ide tartozik még 5 leányegyházközség. Ezek között olyan is van, mely 56 lelket számlál, de van itt 39 és 5 tagú gyülekezet is.
Programunkhoz igazodva, a vacsora után a “Luther élete- című filmet szerettük volna megnézni, de sajnos a technika ördöge itt is megjelent. Sok próbálkozás után, minden tudományt összeszedve és Dávidka tanácsát elfogadva, végül is sikerült megnézni. Azonban, mivel a kezdés időpontja belenyúlt a késő esti órákba, mire a film véget ért, a társaság nagy része vagy a széken, vagy az ágyban horkolt. Reméljük, még adódik alkalom arra, hogy ébren bepillantást nyerjünk Luther életébe. Vasárnapra virradva 10 órakor együtt vonultunk be az 1000 éves algyógyi kőtemplomba, ahol sajnos mi, turisták voltunk az ajtónyitók, a takarítók és a gyülekezet egy személyben, a harangozó pedig Szekeres Feri presbiter volt. Ez alkalommal szintén a vendég lelkipásztorunk hirdette az igét a Márk 13,1-2 alapján: “Mester, nézd, milyen kövek...- “Minden, ami emberi, pusztulásra van ítélve bennem, leromboltatik, hogy maradandókkal áldjon meg minket Isten- -hallottuk az igehirdető reménységteljes biztatását.
Itt szeretném megemlíteni, hogy a gyermekek számára külön program volt: tanítás, festés, játszás. Mivel az idő kedvező volt, mindannyiunk örömére megmártóztunk az algyógyi fürdő vizében.
Ebéd után hazafelé tartva, a magyarigeni gyülekezetbe látogattunk el. Ez egy nyolc tagú gyülekezet és ebből négy személy a lelkészcsalád tagjai. Ide tartozik még négy leányegyház, ami összességében 50 tagból áll.
Ami a falu történetét illeti, valamikor szászok lakták és a 18. században vált magyar ajkúvá, jelenleg azonban vegyes lakosságú. A templom belső része gyönyörű kőfaragásokkal díszített, a szószék és az úrasztala dalmáciai márványból készült.
Az utóbbi időben egyre több turista látogatja. Híressé vált ez a templom múltja és elhagyatottsága révén.
Jó volt a gyülekezetünk tagjaival együtt lenni! És itt ragadom meg az alkalmat, hogy másokat is ilyenszerű kiruccanásokra biztassak, amelyek hiszem, hogy mindannyiunk számára építőek tudnak lenni.
“Az alkalmatosságot áron is megvegyétek, mert a napok gonoszak.-

Lovász Edit