A radebeuli testvérgyülekezetünk ez év július 3 -án, fennállásának a 110. évfordulóját ünnepelte. A jubileumi ünnepségre gyülekezetünk is meghívást kapott. 40 személy -többnyire fiatal családok- képviselte az egyházközségünket. A testvérgyülekezeti kapcsolat intenzitása az alábbi élménybeszámolóból is kitűnik.

Befogadó szeretet

Rövid áhítat a templomban - ezzel a kezdéssel indult az a tíznapos kirándulás, amelyen gyülekezetünk negyven tagja vett részt, amelyet a radebeuli testvérgyülekezet tett lehetővé. A templomunk kapujában egy sárga, kényelmes busz várt ránk, amelyet csoportunk tagjai csak “sárga buszként- emlegettek ezután. Szorongva és szívemben egy kis keserűséggel szálltam fel, ugyanis egyik lelkészünk közölte, hogy nem tarthat velünk felesége betegsége miatt.
Utazásunk elkezdődött. Estére Magyarország nyugati határához közel, Levélen tartottunk pihenőt, ahonnan másnap reggel alig akartunk továbbindulni. (Ehhez hozzájárult a kényelmes panzió és az úszómedence.) Azonban még hosszú út állt előttünk. Célunk a Drezda mellett fekvő Radebeul, testvérgyülekezetünk városa. Útközben a buszban egy történetet hallottunk egy leprás fiatalemberről, Makudáról, mely történet engem egész idő alatt végigkísért. Példaértékű volt számomra az, ahogy a kis leprás betegsége ellenére elfogadta a ráháruló feladatot, és erős hite segítette, hogy messze tájakra Bibliákat juttasson el.
Radebeulban egy kis, lelkes csapat fogadott, érkezésünkre a templom harangjai is megszólaltak. Ugyancsak a templomban gyűltünk össze, ahol hálaadás, éneklés után vendégfogadóink szállásainkra vittek el. A következő napok tele voltak eseményekkel, szinte lehetetlen mindet leírni, de nagyon nehéz kiválasztani is a legfontosabbakat, hiszen számomra minden nagyon érdekes volt. Mégis hadd következzen utunk néhány fontos mozzanata.
Felejthetetlen a Moritzburgba tett látogatás, ahol a vadaskertben ritka és érdekes állatokat láthattunk, a fejedelmi kastélyban megismerkedhettünk a régi uraságok életmódjával, utána pedig fejedelmi ételt is kóstolhattunk, ugyanis a testvérgyülekezet egyik tagja saját otthonába hívta meg az egész csoportot és egy általa készített szarvasgulyással vendégelt meg. A gulyás magyaros módon készült, egyesek szerint túl magyarosra sikeredett (nagyon csípett).
Másnap Drezda megtekintése került sorra. Sárga buszunkat egy szakképzett idegenvezető asszony irányított végig a városon, majd a központban kiszállva az óváros szépségeit csodálhattuk meg: a híres Semper operát, a Zwingert, számos templomot. Megtudtuk, hogy Drezda a szökőkutak városa is, ugyanis rengeteg szökőkút működik a város területén. A látogatás során mindegyre Erős Ágoston fejedelem nevével találkoztunk, akinek nagyon sokat köszönhet a város. Betekinthettünk a Szászországi Parlament épületébe is, ahol egy volt miniszterrel az Európai Unió oktatással kapcsolatos elképzeléseiről beszélgettünk.
Ottlétünk visszatérő motívumává vált a templomkertben levő öreg hársfa, hiszen alatta találkozgattunk ismerkedni, szeretetvendégség alkalmával, grillestre. Alatta a gyülekezet gyerekei számára szervezett gyereknap bábozással, versenyekkel, arcfestéssel telt, melyen mi is lelkesen részt vettünk.
Vasárnap ünnepi istentiszteleten vettünk részt. Az úrasztalán ott virított a csoportunk által ajándékozott fehér vagdalásos abrosz és a Mezőségről származó házikenyér is elfogyasztásra várt. (Ugyanis az istentisztelet egyik mozzanata volt az agapé, amely hasonló az úrvacsorázáshoz, de mégsem az: a gyülekezet tagjai egymásnak adnak át egy falat kenyeret a szeretet kifejezéseként.) Mendt lelkész igehirdetésében arra biztat, hogy maradjon meg bennünk a hit dolgai után való éhség, és keressük a lelki kenyeret, mint a nép kereste a pusztában a mannát. Arra is figyelmeztetett, hogy ne essünk a pénz és a gazdagság csapdájába. Istentisztelet után a templomtoronyba is felmászhattunk és a hársfa alatt közös ebéd várt ránk. A vasárnap délutánt vendégfogadó családjainkkal töltöttük.
Egy egész napot vett igénybe a Szászországi Svájcba való utazás. Magas hegyek, sziklás vidék, alattunk a kanyargó folyó. Mendt lelkész idegenvezetői minőségben velünk tartott. Götzingert idézte, aki ezen a vidéken élt, és aki szerint a hegyen két dolgot lehet tenni: imádkozni vagy lezuhanni. Hála Istennek, mindnyájan épen hazaértünk.
Említésre méltó még a csillagvizsgálóban tett látogatásunk. Aki nem aludt el az előadás alatt, az megismerkedhetett Naprendszerünk érdekességeivel. Ugyanitt találkoztunk Radebeul város alpolgármesterével, aki sokban hozzájárult ottlétünk akadálymentes lebonyolításához.
A Hans-Christoph Postler által vezetett idősek otthona meglátogatása sem maradt ki. Élmény volt számunkra betekintést nyerni az idősek között végzett minőségi munkába.
Ottlétünk vége felé megkérdeztem házigazdáinktól, mi késztette őket arra, hogy házukat és szívüket megnyissák és olyan figyelmesek legyenek irántunk. Válaszukat megéreztem: mint Makuda, a leprás fiú, ők is hitük által váltak hasznossá és találták meg azt az utat, amelyen másokat szolgálhatnak. Bárcsak nekem is sikerülne mannát találni és továbbadni, és szeretném, ha bennem is megmaradna a hitre való éhség.

,,Aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.- (Jel. 22,17)

Deák Gyöngyi