Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

"A hontalan ember csak álmában enyhül meg (ha ugyan van hová lehajtani a fejét), amikor szobával, konyhával, ablakkal álmodik, amely ablak az ő ablaka. Egyébként örömtelen számára az élet, mert nincsen olyan helye, ahol az igazi örömet is, a magány, az elvonultság, a lélek örömeit élvezhetné. Ha felebarátját látja az esti szürkületben otthona felé sietni, sóhajtva gondol arra, hogy annak lakása van, ahol a gyermeket dúdolva altatják, a kenyeret áldással felszelik, az ablakot bezárják éjszakára a város rémei elől..." (Krúdy Gyula)

Az Utcai Szociális Szolgálat 2005-ben indult meg. Azóta fokozatosan bővül az ügyfelek száma. Rendszeresen figyelemmel kísérjük az utcán életvitelszerűen tartózkodó kliensek állapotát, illetve felderítjük tartózkodási helyeiket.
Az utcai szociális munka elsődleges célja az ellátatlan, de az intézményes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése, elsősorban életmentés, megelőzés, integrálás céljából.
A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány keretein belül működő utcai szolgálat a hajléktalan emberek társadalmi kirekesztettségének csökkentése érdekében nem csak a hajléktalanokkal, hanem a város lakosságával is folyamatosan kapcsolatot tart. A szolgálat céljai között szerepel az elmagányosodás, izoláció csökkentése is. A társadalomból való kirekesztettség érzése sajnos önkirekesztettséghez vezethet, ami a társadalmi normáktól való elfordulást is jelenti számos esetben.





Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2020. december 03., csütörtök

    Pecsuk Ottó új könyve egyszerre nyújt biztos iránymutatást a bibliafordítóknak és érdekes olvasmányt a laikus érdeklődők számára.
  • 2020. december 02., szerda

    Ma Magyarországon 10-ből 9 fiatal nem jár gyülekezetbe, vagy csak nagyon ritkán. Miért „konfirmálnak ki” a fiatalok ahelyett, hogy megerősödnének a hi...
  • 2020. december 02., szerda

    Lelkipásztorok az októberi rendelkezés értelmében már bemehetnek a koronavírusos betegekhez. Azzal az üzenettel érkeznek, amelyet eszköz, gyógyszer, k...
  • 2020. november 30., hétfő

    Pandémia idején szemléletváltásra és rugalmasságra van szükség, hogy a gyülekezetépítés új útjaira találhassunk. Interjú Tverdota-Vass Edit Szerénával...
  • 2020. november 30., hétfő

    A Solidaris egyesület rászorulóknak, betegeknek és hozzátartozóiknak nyújt színvonalas szálláslehetőséget Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.
  • 2020. november 28., szombat

    Az esztendő jeles napjai keretet adhatnak életünknek. Ebben a rendben kitüntetett helyen van az év vége, ami mindig egyfajta belső összegzést, lezárás...
  • 2020. november 27., péntek

    Louie Giglio: Leírhatatlan – 100 tudományos kaland Isten csodálatos világegyetemében Fedezd fel a világegyetem csodáit a Teremtővel!
  • 2020. november 26., csütörtök

    Feljött immár az a csillag címmel jelent meg Tímár Sára új karácsonyi kislemeze. A Junior Príma Díjas énekessel az ünnep és a néphagyomány összefonódá...
  • 2020. november 25., szerda

    Hogyan tölthetik be missziói elhívásukat a gyülekezetek a koronavírus-járvány idején? Erre keresi a választ a felekezetközi Kovász közösség református...
  • 2020. november 24., kedd

    Szószékről hurcolták el őket, félholtra verték vagy éppen koncepciós perben hosszú évekre bebörtönözték – ilyen sors várt az 1956-os forradalom és sza...